Az állatvilágban általában a hímek azok, akik díszesebbek, feltűnőbbek, hiszen nekik kell felkelteniük a nőstények figyelmét. Mi a helyzet az emberekkel? A különféle tanulmányokból tudjuk, hogy nagyon sokat számítanak a színek és már csak az alapján is rangsoroljuk az ismerőseinket, milyen színű ruhákat viselnek. A fehéret a visszafogottsággal, tisztasággal, a kéket a hiteleséggel, míg a feketét és a pirosat a vonzerővel társítjuk. De milyen színeket szeretnek még rajtunk látni a férfiak?
1/8 Rózsaszín
Ha azt gondolod, hogy a rózsaszín csak a kislányokhoz passzol, akkor tévedsz: számos tanulmány megerősítette már, hogy ezek az árnyalatok a legvonzóbbak között szerepelnek a férfiak szemében. Nőiesnek, csajosnak tartják, viselőjét pedig szeretnék meghódítani, kényeztetni. Úgy vélik, aki rózsaszínt visel, az jó eséllyel önazonos és kapható legalább egy kis flörtre – ebben van is valami, nem igaz?
Ha a rózsaszín trendinek és vonzónak számít, akkor nem is csoda, hogy a korallos és barackos színek szintén hódítanak. Ez azért jó hír, mert így minden színtípus találhat olyan árnyalatot, ami jól passzol hozzá és kiemeli a valódi szépségét. Bár tökéletesen pontosat csak egy színtanácsadó tud neked mondani, általában a hidegebb színtípusoknak a rózsaszínesebb, míg a meleg típusoknak a barackosabb tónusok lesznek azok, amik testhezállóak.