Ez a férfi vonszolta el a tinilányt a szórakozóhelyről

Anett soha életében nem félt még ennyire. Már órák óta ült a szórakozóhely női WC-jében, olyan kicsire összehúzva magát, amennyire csak lehetséges.

Minden idegszála pattanásig feszült, kövér izzadtságcseppek gördültek végig az arcán. Minden légvétel elkeseredett küzdelemnek tűnt, és pont most hagyta otthon az inhalátorát. Nem. Nem fog kimenni. Ő nem fog áldozattá válni. (Habár már ez, ahogy itt ül a bűzös mellékhelyiségben, felér egy áldozat-szereppel.)

Nem tudta mi lehet a barátnőjével. Szégyen ide vagy oda, de amikor eldurvult a helyzet, ő elmenekült. Pedig minden olyan jól indult: menő zene, menő ételek, menő italok, helyes fiúk, akik közül ketten rögvest „rájuk repültek”. Aztán Kitti – miután megitta azt a koktélt – furcsán kezdett viselkedni: vihogott, ha kellett, ha nem, az asztalon táncolt, majd spontán sztriptízbe fogott .

Ő hiába próbálta elrángatni onnan, csaknem fejbe vágta egy üveggel. És a srácok! Még most is látja, miként villannak feléjük a kéjsóvár tekintetek. „Istenem! Csak ezt ússzam meg! Jobb lett volna a suli esti rendezvényére mennünk. Soha többé nem jövök ilyen helyre” – fogadkozott. Hirtelen szirénaszó hasított a zene-dübörgésbe. Üvegcsörömpölés, kiabálás, menekülő léptek zaja – majd síri csend percekig. Reszketve nyitotta ki a WC ajtaját. Óvatosan előmerészkedett.

– Mi az Isten! Te meg mit keresel itt? – üvöltött rá egy tagbaszakadt rendőr, amikor meglátta. – Még a fenekeden a tojáshéj! Lesz egy-két szavam a szüleidhez… – ragadta karon.

– Kitti… Kitti, hol van? – dadogta remegve.