Azért írnak jobban a nők, mert jobban látnak. Nők, akikről hallgat a történelem

Ugyanis, ha írnak, azt nagyon jól csinálják. Mégsem kötelező olvasmány mondjuk Aurore Dupin, aki természetesen férfi, George Sand álnévvel kezdte pályafutását.

Sosem tanultunk Flora Tristánról, Gauguin nagymamájáról sem. A női írókat, gondolkodókat még ma is csak úgy tudjuk elképzelni, hogy mesekönyveket, szakácskönyveket, vagy épp erotikus regényeket írnak.

Természetesen csak szabadidejükben, hobbiként, az aktuális divatirányzatot kielégítve, ezáltal hozzájárulva a kosztpénzhez.

A vaskos, hangzatos, ideológiákkal tömött férfikönyvek nevetségessé teszik a női „próbálkozásokat”, melyek – lássuk be – sok esetben remekművek. Sőt, megelőzik gondolataikkal korukat, inspirálva és bosszantva a szakma férfitársadalmát.

Ha egy nőről később kiderült, hogy géniusz volt, azt az aktuális társadalom kevésbé kívánja bevállalni, reklámozni, nehogy az összes nő a fakanalat tollra cserélje…

Angliában börtönöket, nyomornegyedeket, bordélyokat látogatott, felméréseket végzett. Ezeket a Londoni séták című, riportszerű írásában jegyezte le. Ez pedig már szociológia.

A Munkásszövetség megírása kapcsán politikai aktivista lett. Bejárta Franciaországot, beszédeket tartott a munkások körében, majd útja végén hastífuszban halt meg. A nők helyzetével is foglalkozott.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a tanítóknak elrendelték, hogy a fiúkkal foglalkozzanak inkább, hiszen „amire egy nőnek szüksége van, azt úgyis tudja”.

Rámutatott, hogy a nők feleannyi napibérért dolgoznak, mint a férfiak, holott sok esetben veszélyesebb, akár nehezebb munkát is végeznek, adott esetben állapotosan.

„Az a törvény, amely elnyomja a nőket, és megfosztja őket a tanulás lehetőségétől, Önöket, férfiakat is leigázza. A tudatlan nő akadályozza a haladást…”