Mi sem példázza jobban, hogy hímsoviniszta társadalomban élünk még most is, minthogy olyan nőkről hallgat a történelem és irodalom, akik sok esetben sokkal jobban teszik dolgukat, mint az azonos foglalkozást űző férfiak, mégis szinte sehol sincsenek jegyezve.
🎥 Jobb ember vagy, mint hinnéd, ha ez az 5 dolog jellemző rád
1/6 Az „írogató” nők veszélyesek
Ugyanis, ha írnak, azt nagyon jól csinálják. Mégsem kötelező olvasmány mondjuk Aurore Dupin, aki természetesen férfi, George Sand álnévvel kezdte pályafutását.
Sosem tanultunk Flora Tristánról, Gauguin nagymamájáról sem. A női írókat, gondolkodókat még ma is csak úgy tudjuk elképzelni, hogy mesekönyveket, szakácskönyveket, vagy épp erotikus regényeket írnak.
Természetesen csak szabadidejükben, hobbiként, az aktuális divatirányzatot kielégítve, ezáltal hozzájárulva a kosztpénzhez.
A vaskos, hangzatos, ideológiákkal tömött férfikönyvek nevetségessé teszik a női „próbálkozásokat”, melyek – lássuk be – sok esetben remekművek. Sőt, megelőzik gondolataikkal korukat, inspirálva és bosszantva a szakma férfitársadalmát.
Ha egy nőről később kiderült, hogy géniusz volt, azt az aktuális társadalom kevésbé kívánja bevállalni, reklámozni, nehogy az összes nő a fakanalat tollra cserélje…
2/6 Flora Tristan, Gauguin nagymamája
Nem volt mindig nagymama. Igen kalandos életet élt, mely úgy kezdődött, hogy anyja egy perui nemesi család fiához ment férjhez – Spanyolországban.
Ám Franciaországban Flora törvényen kívül született gyereknek számított. Így, amikor apja meghalt, anyja a nyomornegyedek lakója lett, hiszen nem volt törvényes felesége a gazdag nemesnek.
Flora egy gazdag és brutális emberhez ment férjhez, akit állapotosan elhagyott. A férj évekig üldözte Flora-t, végül rálőtt. Flora-nak a tüdejét érte a lövés, majdnem belehalt. Ekkor férjét kényszermunkára ítélték.
Flora Peruba utazott, apja családjához, akik megtagadták tőle a segítséget. A nő, mint Franciaországban, mint Peruban számkivetett. Ekkor, 1837-ben vált íróvá, az Egy pária utazásai című írásával.
Angliában börtönöket, nyomornegyedeket, bordélyokat látogatott, felméréseket végzett. Ezeket a Londoni séták című, riportszerű írásában jegyezte le. Ez pedig már szociológia.
A Munkásszövetség megírása kapcsán politikai aktivista lett. Bejárta Franciaországot, beszédeket tartott a munkások körében, majd útja végén hastífuszban halt meg. A nők helyzetével is foglalkozott.
Felhívta a figyelmet arra, hogy a tanítóknak elrendelték, hogy a fiúkkal foglalkozzanak inkább, hiszen „amire egy nőnek szüksége van, azt úgyis tudja”.
Rámutatott, hogy a nők feleannyi napibérért dolgoznak, mint a férfiak, holott sok esetben veszélyesebb, akár nehezebb munkát is végeznek, adott esetben állapotosan.
„Az a törvény, amely elnyomja a nőket, és megfosztja őket a tanulás lehetőségétől, Önöket, férfiakat is leigázza. A tudatlan nő akadályozza a haladást…”