Előfordult már, hogy találkoztál valakivel, akit egészen biztosan nem ismertél korábban, mégis az volt az első gondolatod: „Én ezt az embert már láttam valahol”? Nem feltétlenül az arca tűnik ismerősnek az ilyen idegeneknek. Néha inkább a hangja, a tekintete vagy egyszerűen az egész jelenléte kelt furcsa déjà vu érzést. Spirituális szemmel ennek a gyakori, de annál különösebb jelenségnek több érdekes magyarázata is lehet.
Talán már találkoztatok egy korábbi életben
Az egyik legelterjedtebb ezoterikus értelmezés szerint az ilyen ismerősség-érzés nem véletlen. A reinkarnációban hívők úgy tartják, hogy a lélek több életen keresztül fejlődik, és bizonyos emberekkel újra és újra találkozhatunk.
Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy az illető korábban is ugyanilyen szerepet töltött be mellettünk. Lehetett barát, családtag, szerelmi partner, de akár olyan személy is, akivel valamilyen lezáratlan történetünk maradt. Amikor egy következő életben ismét találkozunk, a tudatos emlékezet nem feltétlenül őrzi a korábbi kapcsolatot, a lélek azonban felismerheti a másikat. Olvass még a témában
4 apró jel, ami elárulja: sokkal nagyobb szükségetek van a párterápiára, mint gondolnátok
Felnőtt vagyok, de néha lövésem sincs, mit csinálok. Egyedül vagyok ezzel?
A „gonosz lányok” nem tűnnek el a gimnázium után – így kezelheted őket felnőttként
Teszteld: Melyik őszi bekuckózós hangulat passzol hozzád?
Ezért lehet különösen erős az érzés: mintha nem most találkoznánk először, csak most kapnánk lehetőséget arra, hogy újra kapcsolódjunk.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






