Budapest a sárga zónában
A kutatók a listát különböző színkódokkal is ellátták: az első hat helyen végzett város sötétzöld, a 7-35. hely között található városok világoszöld, a 36-51. hely közötti, középső zónába került városok sárga jelzést kaptak. Itt található egyébként Budapest is, amely tavalyi helyezésén szintén rontva a 39. helyen végzett, Los Angeles és Washington között. Az utolsó 5 helyre kerülő város piros jelzést kapott, és figyelembe véve, hogy a a lista a nagyhatalmi helyzetet is mérlegelte, itt is vannak meglepő helyezettek: az 52. helyre érkező Isztambult New Delhi, Mexikó város és Kairó követi, a legrosszabb helyezést pedig az orosz főváros, Moszkva kapta.
Enrique Johnson, a Reputation Institute vezérigazgatója szerint a nagyvárosok közötti a befektetőkért, beruházókért, tehetséges munkaerőért és turistákért folytatott verseny egyre jelentősebb lesz, ezért a listán elfoglalt hely meghatározó fontosságú lehet.
„A legmagasabb hírnévvel rendelkező városok vonzzák a legtöbb látogatót ők kapják a legnagyobb támogatást az érdekelt felektől, legyen szó életszínvonalról, munkáról, befektetésről, szervezésről vagy a városban zajló eseményekről” – tette hozzá. Olvass még a témában
„Bajszot rajzoltam a faliújságra kitett babafotóra és látta a felettesem. Az ő gyereke volt.” – Miért rúgtak ki?
Ne csak a plédekhez nyúlj! 7 apróság, amitől valóban kuckós lesz a lakás hangulata
Okosabb vagy, mint egy irodalomtanár? Teszteld a tudásodat!
Lepipálnád egy tudományos-ismeretterjesztő podcast műsorvezetőjét? Teszteld a tudásodat!
Forrás: dailymail.co.uk
Következő cikkünkIlyen lehet egy lelassult, minőségi életet élni – Lehet, hogy már részese is vagy a slow mozgalomnak?A slow mozgalmat – ha nagyon röviden és tömören szeretnénk megfogalmazni –, akkor egyfajta minimalizmusként jellemezhetnénk. Ennél azonban jóval többről szól: A slow mozgalom magába foglalja tudatosságot, a környezetvédelmet, de még az önismeretet is. Egyre különlegesebb kihívásokat vehetsz észre a közösségi oldalakon, vagy a…Szerda reggel elküldjük a hét legolvasottabb Otthon-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






