Ezek a leggyakoribb hibák az összeköltözés után

Ezek a leggyakoribb hibák az összeköltözés után

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / Ezek a leggyakoribb hibák az összeköltözés után

Az összeköltözés minden pár életében igazán hatalmas lépés, ám valódi sorsdöntő fordulat is egyben. Ha egy háztartáson belül nem működik a kapcsolat, akkor minden bizonnyal azon kívül sem fog, legalábbis nem hosszútávon. De mi a leggyakoribb hibák ebben a különleges, átmeneti időszakban?

Ez az enyém, ez a tiéd

Ha van választási lehetőségetek, akkor feltétlenül költözzetek új albérletbe, még véletlenül se bútorozzatok oda egymáshoz.

Így közösen építhetitek fel a kis kuckótokat, saját ízléseteknek megfelelően rendezhetitek be (persze itt szintén buktató lehet, ha nagyon eltérnek az elképzeléseitek).

És ami még ennél is fontosabb, nem lesz kérdés, hogy az adott bútor, szőnyeg, vagy éppen bögre kié. Nagyon lényeges, hogy az összeköltözés során félre kell tenned minden önzésedet a kapcsolatotok érdekében, holott ez sokak számára rettentően nehéz lépés.

Pedig az az igazság, hogy ha bármit is sajnálsz a másiktól, akkor nem igazán vannak helyén köztetek az érzelmek… A fő irányvonalra visszakanyarodva, ne legyen kérdés, hogy a tárgyak kinek a birtokát képviselik!

Akár új lakás, akár egymáshoz bútoroztok, az összeköltözés azt jelenti, hogy minden egyes használati eszköz és porcica közös!

Ne mártírkodj!

Előfordulhat, hogy hasznos tippeket olvasol arra vonatkozóan, hogyan vedd le újdonsült lakótársadat a lábáról, és persze ebbe mindig beletartozik, hogy az összes teendőt te lásd el otthon – magyarul ugráld körbe.

Most persze nem akarjuk elemezni a klasszikus férfi, női szerepeket, mert ezek megítélését mindenkire rábízzuk, és ha munka mellett is bírod, sőt szereted te a kezedben tartani a házimunkát, akkor vállald bátran.

De azzal számolj, hogy ha az elején „elkényezteted” a párod, és még azért sem szólsz, ha a szennyesig sem viszi el a piszkos zokniját, akkor ne gondold, hogy később olyan könnyű lesz ezen változtatni.

Nyilván nem kell mindenből vitát kreálni, vagy éppen leszidni, hogy már megint nem hajtotta le az ülőkét és ismét csupa fogkrém a tükör.

Viszont azzal se kalkulálj, hogy pár hónap után ezek a problémák maguktól eltűnnek, mert nem fognak, sőt…

Azok a bizonyos idegesítő tulajdonságok

Itt a nagy felismerések ideje, az összeköltözés során mindenre fény derül, amit idáig rejtegetni tudtatok. Ráadásul felerősödnek azok a rossz, idegesítő tulajdonságok is, amik korábban nem zavartak, hiszen nem szembesültél velük nap, mint nap.

Persze igaz ez fordítva is: ha idáig csak csinos ruhában díszelegtél előtte, mindig volt rajtad smink és sosem látott betegen, vagy éppen másnaposan, akkor garantáltan zavarba fogsz jönni az első néhány alkalommal.

Nem könnyű próba ez az összeköltözés során, de azért legyőzhető, csak szerelem és némi tolerancia kell hozzá. Utóbbi egyébként csak később kerül előtérbe, mert amíg totális rózsaszín ködben éltek, addig nincs olyan külső-belső tulajdonság, ami kicsit is zavaró lehetne.

Már megint én fizetek?

Vagy már megint ő áll mindent? – ezt is észre kell venned. Mint írtuk, egy közös háztartásban, lakásban minden közös, így a költségek is.

Persze azért vannak speciális esetek, de az egészen biztos, hogy olyan megoldást kell találnotok, ami mindkettőtök számára megfelelő és egyáltalán nem zavaró.

Hogy egy példát említsünk: időközben a kedvesedet előléptették, és mivel dupla annyi fizetést kap, felajánlja, hogy költözzetek el egy jobb albérletbe.

Az új lakást egyedül nem engedhetnéd meg magadnak, ő viszont nem szeretné, ha ez zavarna, vagy továbbra is mindent feleznétek, ezért átvállal egy nagyobb részt. Belemenj? Egész nyugodtan!

Gondolja arra, hogy fordított esetben te is ugyanezt választanád, és nem várnád el, hogy a szerelmed csak a lakhatásra és a kajára elköltse a teljes fizetését. 

Nem egyeztettek a feladatokról

Ez messze nem csak a házimunkára igaz, egy közös háztartásban jóval több feladat adódik a felmosásnál.

Csak a legalapvetőbbeket érintve ilyen a csekkek feladása, az esti szendvicshez való finomságok beszerzése, vagy éppen annak a bizonyos odakészített rövidnadrágnak a kimosása.

Többnyire ilyen apróságokból pattannak ki az első nagy viták, mert te azt hiszed, hogy ő gondolt rá, ő pedig azt hiszi, hogy te már rég elintézted.

A másik probléma, hogy a hétköznapi beszélgetések során elsiklotok a fontos információk felett. Mivel természetesnek veszitek, hogy egymás mellett keltek, fekszetek, hogy sokat vagytok együtt, hajlamosak lehettek csak fél füllel figyelni a másikra.

Ez hosszútávon is veszélyes, de pár hónapon belül szintén problémákat generálhat. Ő mondta, te nem figyeltél, te mondtad, ő viszont nem csinálta meg…

VIDEO Ezek a szerencsehónapjaid 2024-ben

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!