Ne mártírkodj!
Előfordulhat, hogy hasznos tippeket olvasol arra vonatkozóan, hogyan vedd le újdonsült lakótársadat a lábáról, és persze ebbe mindig beletartozik, hogy az összes teendőt te lásd el otthon – magyarul ugráld körbe.
Most persze nem akarjuk elemezni a klasszikus férfi, női szerepeket, mert ezek megítélését mindenkire rábízzuk, és ha munka mellett is bírod, sőt szereted te a kezedben tartani a házimunkát, akkor vállald bátran.
De azzal számolj, hogy ha az elején „elkényezteted” a párod, és még azért sem szólsz, ha a szennyesig sem viszi el a piszkos zokniját, akkor ne gondold, hogy később olyan könnyű lesz ezen változtatni. Olvass még a témában
A pszichológus szerint van egy módszer, amely képes minden kapcsolatot felvirágoztatni
„Csend van, nyugi van” – Férfiak, hogyan értelmezitek a párotok hallgatását?
Mi kerüljön a karácsonyi ajándékkártyára? 30 vicces, mély vagy romantikus gondolat, amit ráírhatsz
„Csináld azt, amit a hajvonalad és húzódj vissza szépen.” – Mit mondtál egy férfinak, amitől azonnal dühbe jött?
Nyilván nem kell mindenből vitát kreálni, vagy éppen leszidni, hogy már megint nem hajtotta le az ülőkét és ismét csupa fogkrém a tükör.
Viszont azzal se kalkulálj, hogy pár hónap után ezek a problémák maguktól eltűnnek, mert nem fognak, sőt…
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






