Az edzőteremben törtem el. Nem a testem, hanem valami más, amit addig sosem neveztem meg. Ott álltam a súlyzó mellett, kezemben a tíz kilós kettlebell, és egyszerűen nem bírtam felemelni. Nem azért, mert nehéz volt. Hanem mert abban a pillanatban végre nem volt erőm ahhoz, hogy tovább játsszam el, hogy megy.
Amikor a helytállást erőnek hittem
Azelőtt úgy hívtam ezt az egészet, hogy helytállás. Volt egy állásom, ahol mindenki rám számított, volt egy anyám, aki hetente telefonált, hogy hogy vagyok, és mindig azt válaszoltam, hogy jól, tudod, a szokásos. Volt egy barátom, aki szerint én voltam a legkiegyensúlyozottabb ember, akit ismer. Ezt a mondatot annyira szerettem hallani, hogy közben elfelejtettem megkérdezni magamtól, tényleg így van-e.
Reggelente egy órával korábban keltem, mint kellett volna, mert úgy éreztem, ha nem vagyok elsőként bent a munkahelyen, valami összeomlik. Este pedig még akkor is a laptop előtt ültem, amikor már órák óta lüktetett a fejem, mert az jutott eszembe, hogy majd holnap sem lesz időm. Azt hittem, ez a normalitás. Azt hittem, mindenki így él, csak nem beszél róla. Olvass még a témában
Anyáink idejében nem volt pumpkin spice latte, mégis érezni lehetett az őszt – mégis mi változott?
Te hány szünetet iktatsz be a munkanapodba? így teremts egyensúlyt munka és magánélet között
Hogyan bánsz a magánnyal? Derítsd ki, mit jelent számodra az egyedüllét!
Elemzed az érzéseidet, ahelyett hogy megélnéd őket? A pszichológia szerint ez egyfajta védekezés
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
