Három fontos kérdés, amely megváltoztatja az ételhez fűződő viszonyodat

Címlap / Életmód / Lélek / Három fontos kérdés, amely megváltoztatj...

Három fontos kérdés, amely megváltoztatja az ételhez fűződő viszonyodat

🎥 Anyácsai-tó: csend és nádas fél órára Budapesttől

2. Vannak-e kritikus belső hangjaim a táplálkozás kapcsán?

Nehéz kialakítani egy természetes, kiegyensúlyozott táplálkozási ritmust, ha az étkezés az érzelmi kilengésekhez igazodik, sőt maga is negatív érzelmeket vált ki, például bűntudatot és szorongást. Sokan küzdenek a kinézetük és a táplálkozáshoz kapcsolódó kusza gondolataik miatt. A belső kritikus hang olyan, mint egy kegyetlen edző, aki hajt minket, de közben szorongást kelt bennünk és elveszi az önbizalmunkat.

Amikor táplálkozásról van szó, ez a hang azonnal, kéretlenül megszólal és olyan megjegyzéseket tesz, mint: „Miért kellett ezt megenned? Nincs benned semmi önuralom” Vagy épp az ellenkezőjét mondja: ”Nehéz heted volt, nyugodtan tolj be egy csokit!”

Amíg ebben a kettősségben élünk, nem lesz jobb semmi. Nem szabad ezekre a belső sugallatokra hallgatni, főleg, mert önmaguknak is ellentmondó üzeneteket közvetítenek felénk.

Tudatosítsuk, hogy a táplálkozás, ahogy a nevében is benne van azért fontos, mert az étel táplál, épít minket. Nem társulhatnak hozzá rossz érzések, nem vigasztalhat vagy okozhat bűntudatot, hiszen ez éppen ellentétes hatást vált ki: leépít, elgyengít. Örüljünk az ételnek, ami a tányérunkra kerül.

Olvass még a témában

A cikk folytatódik, lapozz!

🐉KisokosKínai horoszkópmelyik állatjegy vagy?
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

🎥 Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!
Iratkozz fel a Bien.hu hírlevelére!

A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.