Aki túl van egy-két diétán, biztosan tudja, hogy a táplálkozáshoz való viszonyulás egészen megváltozhat. Pedig a táplálék nem az ellenségünk, ezért érdemes vele harmonikus kapcsolatban maradni.
Valószínűleg mindannyian ismerünk olyan embert, aki fejből meg tudja mondani az összes étel hozzávetőleges kalóriatartalmát. Profi fogyókúrázók jellegzetes képessége ez. A táplálkozáshoz való viszonyulásunkat fiatal korunktól sokféle tényező határozza meg. Otthonról hozott szokások, a média által sugallt, ideálisnak vélt testkép üzenete, esetleg a testalkatunkra tett kéretlen megjegyzések, amelyek sokszor nem is a valóságot veszik alapul.
A fogyókúrákra, diétákra épülő iparág vég nélkül dübörög, hiszen mindig voltak emberek, akik elégedetlenkedtek a súlyukkal, megjelenésükkel. Sajnos könnyen beleeshetünk abba a hibába, hogy az ételt hol a legjobb barátunknak, hol ősellenségünknek tekintsük és túlzott jelentőséget tulajdonítsunk a fizikai megjelenésünknek.
Rutinos diétázók egy idő után eljutnak arra a pontra, amikor elegük lesz a kalóriák számlálgatásából, egyszerűen csak szeretnék újra jól érezni magukat a bőrükben. Az alábbi három kérdést feltéve és megválaszolva önmagunknak, sokat segíthet abban, hogy visszataláljunk egy egészségesebb önképhez és újra bűntudat nélkül, ésszerű korlátok között tudjunk táplálkozni.
1. Mit üzen nekem az étel?
Már az első benyomások is számítanak. Gyerekként vigasztaltak-e minket egy kis édességgel és megtartottuk-e ezt a szokást felnőttként is, amikor magunkat jutalmaztuk néhány finom falattal? Láttuk-e otthon, hogy valaki a családban sokat diétázott, a felnőttek kritizálták-e egymást az alkatuk miatt? Esetleg előfordult- e, hogy ránk tettek megjegyzéseket? „Nagyanyád szerencsétlen alkatát örökölted, ezen a fogyókúra sem segít” vagy ehhez hasonló kedvességek. Hogyan étkezett a családunk, miket ettünk gyerekként, erőltették-e az evést vagy éppen megvonták tőlünk?
Ezek a tapasztalatok jelentősek abban a tekintetben, hogy milyen attitűdöket társítunk az étkezéshez.
Érdemes tehát átgondolni, hogy valaha használtuk-e az ételt önjutalmazás vagy önbüntetés eszközeként, milyen üzeneteket kaptunk az ételekkel, étkezéssel és a testünkkel kapcsolatban. Saját viszonyulásunk alapjai ezek a tapasztalatok. Bizonyos étkezési szokásainkat is megérthetjük ezáltal és sikeresebben változtathatunk, ha értjük a háttérben húzódó motiváció alapját.
2. Vannak-e kritikus belső hangjaim a táplálkozás kapcsán?
Nehéz kialakítani egy természetes, kiegyensúlyozott táplálkozási ritmust, ha az étkezés az érzelmi kilengésekhez igazodik, sőt maga is negatív érzelmeket vált ki, például bűntudatot és szorongást. Sokan küzdenek a kinézetük és a táplálkozáshoz kapcsolódó kusza gondolataik miatt. A belső kritikus hang olyan, mint egy kegyetlen edző, aki hajt minket, de közben szorongást kelt bennünk és elveszi az önbizalmunkat.
Amikor táplálkozásról van szó, ez a hang azonnal, kéretlenül megszólal és olyan megjegyzéseket tesz, mint: „Miért kellett ezt megenned? Nincs benned semmi önuralom” Vagy épp az ellenkezőjét mondja: ”Nehéz heted volt, nyugodtan tolj be egy csokit!”
Amíg ebben a kettősségben élünk, nem lesz jobb semmi. Nem szabad ezekre a belső sugallatokra hallgatni, főleg, mert önmaguknak is ellentmondó üzeneteket közvetítenek felénk.
Tudatosítsuk, hogy a táplálkozás, ahogy a nevében is benne van azért fontos, mert az étel táplál, épít minket. Nem társulhatnak hozzá rossz érzések, nem vigasztalhat vagy okozhat bűntudatot, hiszen ez éppen ellentétes hatást vált ki: leépít, elgyengít. Örüljünk az ételnek, ami a tányérunkra kerül.
3. Mit mondanék egy barátomnak, aki hozzám hasonló helyzetben van?
Vetítsük ki képzeletben a helyzetünket valaki másra. Mit szólnánk hozzá, he egy számunkra kedves személy folyton ostorozná magát a megjelenése miatt, ha állandóan diétával sanyargatná a testét? Ha elmondaná, hogy minden falat bűntudattal tölti el, mert a levegőtől is csak hízik? Valószínűleg aggódnánk és sajnálnánk, hogy ezzel a problémával küzd. De vajon képesek vagyunk mindezt magunk miatt is érezni? Észrevesszük-e egyáltalán, mit teszünk néha magunkkal fizikai és mentális szinten? Nem biztos.
Ha szorongással tölt el bennünket az étkezés gondolata, vegyük elő a fenti kérdést és válaszoljuk meg. Csak ne egy képzeletbeli barátnak magyarázzuk el, hanem magunknak, hogy természetes, ha éhesek vagyunk és nem szokhatunk le az evésről, hogy ne eszetlen fogyókúrát kövessünk, hanem kiegyensúlyozott táplálkozást.
Tanuljunk meg kicsit együttérezni magunkkal és legyünk megértőbbek.
Ez a hozzáállás segít megváltoztatni belénk rögzült étkezési törvényeinket, a gyakran igen káros mintákat. A beidegződéseken változtatva reálisan látjuk a helyzetünket és sikeresebben alakíthatunk ki egy valóban az egészségünket szolgáló táplálkozási rutint, amely attól, hogy örömet okoz, még ugyanúgy lehet egészséges és az alakunk barátja is.