Az országos átlagár egy ott alvós tábor esetében az idei esztendőben 40 000 – 45 000 forint közé esik, míg a napközis táborok esetében 25 000 – 30 000 forint díjat kérnek el a táborszervezők. Az árak szórása óriási: a jelenleg elérhető legdrágább tábor egy szuperintenzív anyanyelvi angol tábor, melynek díja 219 000 forint egy turnusra. A legkedvezőbb árfekvésű tábor egy művészeti tábor Bács-Kiskun megyében, ahol öt művészeti ág közül választhatnak egyet a gyermekek: zene (gitár), kézművesség, néptánc, színház, média – itt egy turnus ára 12 000 forint, míg az egyik legnépszerűbb kalandtábor is 22 000 forintért foglalható Velencén.
Közel hatvan százaléka a szülőknek ott alvós tábort keres gyermekének, míg a napközis táborokat valamivel több, mint negyven százalék keresi. Napközis táborokat leginkább a nagyvárosokban lehet találni, Budapest ezen a területen kiemelkedik, míg az ott alvós táborok elsőszámú célterülete az ország nyugati felén Veszprém és Zala megye, míg keleten Borsod-Abaúj-Zemplén és Heves megye.
A felmérés szerint a táborozó gyerekek életkorát tekintve tovább folytatódik a 2016-ban is látható tendencia, miszerint jelentősen eltolódtak az arányok. Míg 2012-ben a legfiatalabb táborozók átlagéletkora öt év volt, addig a tavalyi és az idei esztendőben is látható, hogy már két-három éves gyermekeket is beíratnak a szülők napközis táborokba. A leggyakrabban táborozó korosztály a 10-13 éves gyerekek, ők az összlétszám felét teszik ki. Olvass még a témában
Mi a csillagjegyed? Ezek a gyereknevek lehetnek számodra a tökéletes választások
Párt találni szőnyegbombázással? „Insta szerelmek” hálójában
„A nő megkönnyebbül, új életet kezd” – Ezért nem bánják meg a nők a válást, a terapeuták szerint
Nem szereted a Halloweent? Rendben. De miért kell másnak is utálnia?
Minél előbb foglaljuk le a nyári tábort a gyermeknek, annál jobb, Tóth Béla, a Táborfigyelő ügyvezetője szerint.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






