Érzelmileg és fizikálisan is túlterhelt gyermekek
Talán ismeretlenül cseng a parentifikáció fogalma, pedig társadalmunk egyik jelentős problémáját illetjük ezzel a kifejezéssel.
A parentifikáció lényege, hogy a családon belül felcserélődnek a szerepek a szülők és a gyermek(ek) között. Ebben a nehéz élethelyzetben a szülő olyan terhet helyez a gyermeke vállára, amit az már csak korából illetődően sem tud feldolgozni, magával cipelni, vagy éppen megoldani.
A parentifikáció megnyilvánulhat fizikálisan (például abban, hogy a gyermeknek túl sok házimunkát kell magára vállalnia, ellátnia a kisebb testvéreit), illetve lelki síkon. A barátnőmék kapcsolatára ez utóbbi volt jellemző: nem csak a barátnőm tárta fel otthon a legapróbb részletekig az életét, hanem az anyukája is elmesélte – többek között – a házasságának nehézségeit. A gyerekek persze úgyis pontosan tudják, ha valami nincs rendben otthon, de a barátnőm nem csak annyira lett beavatva, hogy anyának és apának most rossz napjai vannak. Az ő feladata az lett, hogy támogassa, bátorítsa az anyukáját, megvigasztalja és persze igazat adjon neki. Az anyukája lényegében arra „használta”, hogy saját érzelmi szükségleteit kielégítse, bár nem gondolom, hogy ebben bárminemű tudatosság lett volna.
Ez a felállás egyébként egészen a mai napig tart. Az említett édesanya most is állandóan a barátnőmre támaszkodik, partnerként, barátnőként tekint rá, nem pedig a gyermekeként. Ők számomra élő példái annak, hogyan cserélődnek fel a szerepek a családon belül: a szülők elváltak, az édesanya azóta is egyedül él. Sokszor magányos, beteg, káros szenvedélyei is fel-felerősödnek. Ezzel szemben a barátnőm élete is csak a felszínen mondható sikeresnek, és ha felmerül témaként az édesanyja, mindig csak sóhajtozni tud. Olvass még a témában
Karácsonyi páros horoszkóp: ilyen romantikus élmények várnak rád idén
„Csak a bűnösöket viszi el a cunami”- Őrült dolgok, amiket mélyen vallásos emberek mondtak
Felesleges pénzszórás: 5 módon csökkentheted a karácsonyi kiadásaidat
„Ha egy férfi kollégám félbeszakít, nem elhallgatok, hanem megemelem a hangom” – 10 nő története, akik határokat húztak a férfiakkal szemben
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




