Ez azt is jelenti, hogy a kreativitásunk jelentős mértékben csökken, hosszútávon nemcsak fizikailag fáradunk el, de lelkileg is, és a célt is előbb-utóbb szem elől tévesztjük.
9 könyv, amit életedben legalább egyszer el kell olvasnod
A szellemi munka sajátossága, hogy azt gondoljuk róla, egy számítógép dolgozik megállás nélkül. Azonban az agyunk nemcsak hogy nem számítógép, de szakértők szerint a megszakítás nélküli munka rendkívül romboló lehet az életünkre.
A mértéktelen munka az egészségügyi kockázatokat is jelentősen megnöveli: a koszorúérbetegség kialakulásának a valószínűsége szinte ugyanakkora, mint a dohányzás következtében történő megbetegedésnek, de megnő a szívinfarktus esélye is, Japánban pedig a halálozási trend is egyértelműen az állandó túlórázás következménye.
Ha máris azon gondolkodsz, hogy miként lehetne kompenzálni a temérdek munkát, segítünk: hosszú, tartalmas vakációval és minél több olyan tevékenységgel, ahol a jobb agyféltekédet használod.
Azok a 26 év fölötti vezetők és üzletemberek, akik csak ritkán tudtak szabadságot kivenni és pihenni, rosszabb egészségi állapotba kerültek idősebb korukra, és korábban meghaltak, mint a rendszeresen vakációzó társaik. Olvass még a témában
Lehet, hogy nem érdemes kommentekben veszekedni, de ezért szoktam mégis
A Netflix új sorozata, A párduc, egy igazi mestermű – Láttad már?
Norvégia koronahercegnőjének fiát szörnyű tettekkel vádolják – ez várhat rá
Kicserélték a fényeket a metróban, 84%-kal esett vissza az öngyilkosságok száma Japánban
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






