A közösségi média ereje
Bár van egy roppant kártékony oldala a közösségi médiának, az utóbbi időben rengeteget köszönhetünk neki. Családok találtak otthonra rajta keresztül, az emberek gyűjtéseket szerveznek különböző LIVE adásokban, reményt adva azoknak, akik most szűkölködnek benne. Hihetetlen látni, hogy lehet a világ ennyire összetartó és, hogyan dúlhat mégis háború.
Roppant nehéz ebben a helyzetben pozitív dolgokra koncentrálni még nekünk is, akiket jelenleg közvetlenül nem érint a dolog.
Viszont látva a menekülteket, egy pillanatra mindannyian megpróbáljuk átérezni, min mehetnek keresztül és reménykedhetünk abban, hogy minket elkerül ez az egész. Az emberiség egy részére, viszont elképsztően büszkék lehetünk, hiszen olyan segítőkészséget tanúsított, amire talán senki nem számított. Csak remélni tudom, hogy pár év múlva mindez egy rossz rémálomnak számít majd, de addig is ne felejtsünk el jónak lenni egymáshoz.
Következő cikkünkHányadik gyerek vagy? Ez lesz a szakmád a legnagyobb eséllyelRégóta tudjuk, hogy – sok más tényező mellett – személyiségünk alakulását nagyban befolyásolja, hogy milyen családba születünk, és így az is, hogy hányadik gyermekként érkezünk, vagy lesznek-e egyáltalán testvéreink. De gondoltad volna, hogy még a karrierválasztásodat is befolyásolják, hogy vannak-e tesóid?Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






