5 első randis hiba, amit jobb, ha elkerülsz

5 első randis hiba, amit jobb, ha elkerülsz

Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 5 első randis hiba, amit jobb, ha elkerülsz

Az első randi előtt mindenki izgul egy kicsit, pedig ha magadat adod, semmi baj nem lehet – legrosszabb esetben nem érzitek jól magatokat együtt, de akkor legalább időben fény derül erre. Van azonban néhány hiba, amit mégis érdemes elkerülnöd a psychologytoday.com javaslatai szerint.

Ne késs!

Lehet, hogy a régi fáma szerint sikkes, ha egy nő kicsit várat magára, de a szakértők szerint ez semmi esetre sem követendő gyakorlat. Egyrészt illetlenség, másrészt pedig garantáltan idegessé teszi a másik felet.

Képzeld magadat a helyzetébe: te sem szeretnél idegesen ülni és arra várni, hogy vajon egyáltalán eljön-e a másik.

Azon túl, hogy nem keltesz a késéssel jó benyomást, az is garantált, hogy a partnered rossz hangulatban, feszülten fog neki a beszélgetésnek vagy közös programnak, és úgy érzi, egyáltalán nem is fontos neked ez az egész – ez pedig nem egy jó alap.

Ha úgy látod, hogy 10 percnél többet fogsz csúszni, inkább írj neki!

Ne legyél udvariatlan a felszolgálókkal

Oké, ezt szerintünk ne csak az első randin, hanem a másodikon, harmadikon se kövesd el, sőt akkor sem, ha nem vagy éppen randin. Egy ilyen helyzetben azonban az sem feltétlenül elegáns, ha az egyébként valóban rossz kiszolgálást teszed szóvá.

Mindkettőtöknek új még a helyzet, ezért egy rendkívül kellemetlen társasági szituációt szülhet, ha konfliktust teremtesz valakivel.

Ha valami tényleg szemet szúróan rossz, akkor azt esetleg a partnerednek megemlítheted, de ne a pincér jelenlétében tedd ezt meg.

Kérdezz te is!

A legtöbb ember szeret magáról beszélni, és oké, mi is  belátjuk: ha kiszemeltünk csüng a szavainkon, és azt érezteti velünk, hogy érdekesek és izgalmasak vagyunk, akkor az tényleg balzsam a léleknek.

De azért ne merülj el az öncsodálat futóhomokjában, kérdezz te is a másiktól!

Ezzel nem csak azt éred el, hogy ő is jobban fogja érezni magát a társaságodban, de te is megtudhatsz róla egyet s mást, és azért lássuk be, egy randin ez sem utolsó szempont. Elvégre magadat már elég jól ismered, a kérdés az, hogy a másik milyen személyiség?

Ne nézegesd a telefonodat!

A telefonoddal babrálni nem csak modortalanság, de azt az érzetet is kelti a másikban, hogy nem figyelsz rá, unatkozol, vagy nem érdekel, amiről éppen beszél, ez pedig gyorsan megöli a hangulatot. Add meg a partnerednek azt a figyelmet, amit te is elvársz tőle.

Ha valami tényleg igazán fontos, például egy halaszthatatlan hívást vársz, akkor arról szólj előre, kérj elnézést, és hagyd elérhető közelségben a telefonodat, de ekkor sem érdemes percenként ellenőrizned, hogy csörgött-e már. Magadnak is hálás leszel később, ha az ismerkedés idejét valóban az ismerkedésre szánod.

Ne igyál túl sokat!

Egy pohár bor, egy korsó sör, vagy valami, amiről úgy ítéled meg, hogy belefér, még belefér. Ennél többet azonban nem érdemes inni egy első randin, és nem, most nem a rémes áldozat-hibáztatással akarunk jönni, és arról papolni, hogy veszélyes egy félig ismeretlen partner társaságában felönteni a garatra.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy ha komolyabb kapcsolatot keresel, és valóban többet szeretnél megtudni a másikról, akkor azt érdemes tiszta fejjel tenni, hiszen így a legjobb az értékítéleted, így tudod később megmondani a legegyszerűbben, hogy szeretnél-e máskor is találkozni az illetővel, vagy sem. A közös becsípésre később még bőven lesz alkalmatok, ha jól alakulnak a dolgok.

VIDEO A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!