Gyerekes húzásokkal próbálkozol
A meglehetősen gyerekes húzások egyike, ha nyilvánosan flörtölgetsz azokkal, akikre ez exed féltékeny volt, vagy akiket ki nem állhatott. Ezzel ismét meggyőzöd őt arról, hogy nem véletlenül került sor a szakításra, illetve magadat is kellemetlen helyzetbe hozod az ismerőseid előtt.
Egyrészt könnyűvérűnek, vagy teljesen elkeseredettnek fognak tartani, hiszen a szakítás után egyből másokkal kezdesz ki, másrészt pedig a harmadik féllel szemben sem túl korrekt, hogy csak felhasználod őt.
Hasonlóan értelmetlen dolog ál-adatlapot létrehozni és arról követni az ex minden lépését, esetleg privátban felvenni vele a kapcsolatot és kifaggatni mindenről. Ha van egy kis sütnivalója, hamar rá fog jönni a turpisságra, és hidd el, azt a kínos szituációt senkinek nem kívánod, nemhogy magadnak. Olvass még a témában
5 éve vagyunk a nászutas fázisban – és ettől olyan jó a szex a mai napig
„Az empátiája csak pár másodpercig tart” – Így szúrd ki a nárcisztikust, a pszichológusok szerint
Ez az egy dolog megmenthette volna a házasságom – és jó eséllyel még sok ezer nőét
„Félúton úgy döntött, más színű körmöket akar, de rögtön” – Szépségipari szolgáltatók horrorsztorijai
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






