A jó szándék
Ez részben összefügg az első pontban említett tisztelettel, de mégis eltér tőle. Hiszen tisztelhetsz valakit úgy is, hogy távolságot tartasz tőle, erről azonban a szerelemben szó sincs.
A jó szándék azt jelenti, hogy mindig mindenben a másik javát keresitek, egyáltalán nem esik nehezetekre, hogy első helyre a szerelmeteket helyezzétek saját magatok helyett.
Fontos szempont az is, hogy minden sikerének legalább úgy örülsz, mintha az a tiéd lenne, és ez jelentős részben igaz is. Olvass még a témában
A cipőktől a szerepcseréig: 5 izgalmas hálószobai fétis, ami feldobja a hosszú távú kapcsolatokat is
„Tartsd nyitva a szemed házasság előtt, utána tartsd félig csukva.” 15 vicces idézet a házasságról
40 éves koromig vagyok hajlandó vállalni a fogamzásgátlás terhét – utána a páromon sor
4 kérdésből kiderül, vajon igazán szerelmes vagy-e! Kitaláltuk?
Hiszen, ha ő boldog, akkor te is boldog vagy, ha ő sikeres, akkor az a te életedre is pozitív hatást gyakorol – ez természetesen fordítva is ugyanígy áll.
Mindig jó szándékkal közeledtek egymás és a kapcsolatotok felé, teljesen mindegy, milyen nehézség adódott köztetek, vagy az életetekben. Ezért tudjátok megoldani az összes felmerülő problémát, és ezért mondhatjátok: ő az igazi!
https://hu.pinterest.com/pin/1759287330915731/Kapcsolódó cikk a következő oldalon:
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.






