A felnőtté válás mindenkit utolér előbb-utóbb, hiába vannak vele úgy sokan – például én is –, hogy próbálják minél tovább halogatni. Tanulmányaink befejezése után kilépünk a nagybetűs életbe, külön lakásba költözünk, dolgozunk, számlákat fizetünk. Mondhatni, felelősségteljes felnőttek leszünk, a társadalom hasznos tagjai, akár tetszik, akár nem. Ugyan vannak pozitív hatásai is annak, ha valaki lélekben kicsit gyerek marad, de az alábbi hét dolog mindenképpen olyan, amit egy felnőtt nőnek maga mögött kell hagynia.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
1/7 A testalkatunk miatt panaszkodni
Egy tinédzser lánynál szinte természetes, hogy nem maradéktalanul elégedett a testével, de egy bizonyos kor felett már illik elfogadni azt olyannak, amilyen.
Ez ügyben szinte minden gondunk orvosolható egészséges étrenddel vagy testmozgással, sőt, lehet, hogy a „hibák” többségét csak mi nagyítjuk fel, vagy képzeljük be magunknak. A lényeg, hogy ennyi idősen már fárasztó azzal idegesíteni barátainkat és párunkat, hogy a testünkre panaszkodunk.