A felnőtté válás mindenkit utolér előbb-utóbb, hiába vannak vele úgy sokan – például én is –, hogy próbálják minél tovább halogatni. Tanulmányaink befejezése után kilépünk a nagybetűs életbe, külön lakásba költözünk, dolgozunk, számlákat fizetünk. Mondhatni, felelősségteljes felnőttek leszünk, a társadalom hasznos tagjai, akár tetszik, akár nem. Ugyan vannak pozitív hatásai is annak, ha valaki lélekben kicsit gyerek marad, de az alábbi hét dolog mindenképpen olyan, amit egy felnőtt nőnek maga mögött kell hagynia.
VIDEO Halak csillagjegyűként ezekre számíthatsz párkapcsolatban a többi csillagjegytől
2/7 Állandóan a telefonunkat nyomkodni
Húsz éves kor fölött ne lógjunk állandóan a közösségi médián. Tényleg annyira fontos megnézni Instagramon, hogy a kolléganőnk mit ebédelt, vagy Facebookon percenként csekkolni az olyan fontos történéseket, minthogy a nagybácsink a politikán háborog?
Társaságban, étkezés közben alapvető illem, hogy eltesszük a telefont, de az igazat megvallva akkor is kezdhetünk valami értelmesebbet a szabadidőnkkel, amikor egyedül vagyunk. Iskolásként ez talán még bocsánatos bűn – bár akkor sem kifejezetten egészséges –, de felnőttként már inkább ciki.