Otthon / Szórakozás

Döbbenetes tanulmány! A mai gyerekek lassabban futnak, mint egykor szüleik és nagyszüleik

Döbbenetes tanulmány! A mai gyerekek lassabban futnak, mint egykor szüleik és nagyszüleik

A kicsik rövidebb távokat és lassabban futnak, mint a szüleik tették az ő korukban – derül ki egy friss kutatásból. A világszerte megfigyelhető tendenciára a Dél-Ausztráliai Egyetem szakértői hívták föl a figyelmet nemrég közzétett tanulmányukban.

Napjaink gyermekei másfél perccel lassabban teljesítik az egymérföldes, tehát 1,6 kilométeres távot, mint azok, akik 1975-ben voltak porontyok – fogalmazott a kutatást vezető Grant Tomkinson. „Mindannyian olyan környezetben élünk, ami egyáltalán nem kedvez a testmozgásnak, és ennek az utódaink fizetik meg az árát” – tette hozzá a tudós.

15 százalékkal gyengébbek

Ami az úgynevezett aerob fittséget, tehát a szív és az érrendszer, valamint a légzőszervek teljesítőképességét illeti, a mai fiatalok körülbelül 15 százalékkal gyengébbek, mint amilyenek a szüleik voltak kiskorukban. Tomkinson és munkatársai szerint az Amerikai Egyesült Államokban még ennél is elkeserítőbb a helyzet, mert 1970 és 2000 között évtizedenként átlagosan 6 százalékkal romlott a gyerekek erőnléte.

Emiatt több mint valószínű, hogy felnőttként is kevésbé lesznek egészségesek. Gyengébb csontok és szív, valamint rosszabb életminőség jellemezheti majd őket.

Sam Kass, a Michelle Obama által életre hívott „Let’s Move!”, azaz „Mozdulj meg!” alapítvány elnöke egyenesen sokkolónak értékelte a generációk közötti különbséget. „Világos, hogy az elmúlt negyven évben egyre kevésbé vagyunk aktívak, aminek szörnyű következményei lehetnek az egészségünkre nézve” – ismerte el Kass.

28 ország 25 millió gyermekét figyelték meg

Az ausztrál kutatók 50 különböző tudományos értekezés eredményeit elemezték újra, amelyek 1964 és napjaink között készültek, s összesen 28 országban élő 9 és 17 év közötti gyerekek adatait tartalmazták – több, mint 25 millió főét.

Az alapul vett tanulmányokból kiderült a kicsik szívének teljesítőképessége, az egy bizonyos idő alatt lefutott méterek száma, valamint egy adott távolság lekocogásának ideje. A tesztek többnyire 5-15 percesek voltak, és 0,5-2 mérföld (tehát 800 méter és 3,2 kilométer) közötti távra vonatkoztak.

Kiderült, hogy a gyerekek állóképessége lassan, de folyamatosan hanyatlik világszerte, a fiúknál és a lányoknál egyaránt. Tomkinson az eredményekkel együtt azt is közölte, milyen óvintézkedéseket lehet tenni a folyamat megállítására.

Meg lehet állítani a hanyatlást

Érdemes fizikai aktivitásra ösztönözni a csemetéket, például sétára vagy kerékpározásra. Az iskolába való közlekedést is célszerű is megoldani, ha a távolság lehetővé teszi.

Az iskoláknak a szokványos testnevelés óra helyett vagy mellett olyan mozgásformákat is biztosítaniuk kellene, melyeket a kicsik örömmel végeznek.

A szórakoztató elektronikai berendezések, például a televízió, a számítógép és a mobiltelefon használatát muszáj keretek közé szorítani.

A teljesítőképesség romlásán kívül a túlsúly és az elhízás is problémát jelent, hiszen az ausztrál kutatók szerint a testzsír arányának növekedése ugyancsak indokolhatja a 30-60 százalékos fizikai hanyatlást. Az általános orvosi ajánlás alapján a gyerekeknek legalább napi egy óra mozgás ajánlott, míg az üléssel töltött szabadidejüket fontos lenne két órára szűkíteni.

Még nem szólt hozzá senki. Legyél te az első!

    Írj egy hozzászólást