Persze könnyű úgy, hogy az ember nem egy egyszerű szürke hétköznapon áll neki, hanem akkor, amikor amúgy is szabadságon van, elutazik és eltávolodik a „valóságtól”. Én azonban úgy voltam vele, hogy valahol el kell kezdeni és egy pár napos utazás Kőszeg mellé egy kis erdei faházba tökéletes lehetőség, hogy végre kipróbáljam, ami másoknak olyannyira bevált. Ha működik, és úgy érzem, hogy segít, akkor talán megpróbálom az egyszerű munkanapokon is bevezetni majd rövidebb-hosszabb időre.
Első fázis: hiányérzet
Mikor megérkeztünk az erdei kisházba a barátaimmal, ahol semmi mást nem terveztünk, csak nagy alvásokat, olvasást, bográcsozást és egy kellemes túrát, az első dolgom volt, hogy jeleztem a családomnak, hogy megérkeztem, és hogy ne keressenek, mert kikapcsolom a mobilomat.
Úgy gondoltam, az nem elég, ha egyszerűen nem nézek rá, teljesen meg akartam szabadulni tőle, így kikapcsoltam és elraktam a táskám mélyére. Az érzés nem volt katartikus, sőt, eleinte inkább hiányérzetem volt, hiszen a hétköznapokban mindig a kezem ügyében van a kütyü, nyomkodom, sokszor sajnos akkor is, ha semmi szükségem rá. Olvass még a témában
Elfeledett böjti szokások, amik nem is olyan régen még az egész országban meghatározóak voltak
Tedd szokássá: Így érdemes jelen lenned a social media felületeken 2026-ban
Egy hétig nem nyitottam meg az Instát – így éreztem magam tőle
A nyári reggeli rutinom, amivel mindig közelebb érzem a délutáni pihenést
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






