Mi az, amit a szüleidtől tanultál, de felnőttként kényszerítened kellett magad, hogy elfelejtsd?
A gyerek isteníti a szüleit és mindent készpénznek vesz amit tőlük tanul, egészen addig, amíg a való életbe…
2023.06.19.
A gyerek isteníti a szüleit és mindent készpénznek vesz amit tőlük tanul, egészen addig, amíg a való életbe…
A parentifikáció mindig is jelen volt az emberi életben, aminek fogalma a pszichológia fejlődésével tisztult ki igazán. Az…
Vannak problémás tanulók, de előfordul, hogy nem is a gyerekkel, hanem a szülővel van a gond, ahogyan az…
Észre sem vesszük, mennyi mindent viszünk magunkkal a szüleinktől a felnőttkorunkba is: azok a minták, amiket tőlük látunk,…
Nemcsak problémás tanulókkal, hanem olykor faragatlan szülőkkel is meg kell küzdenie a tanároknak, ahogy az alábbi tíz esetben…
Barátokkal a legtöbben rendelkezünk – sokaknak vannak olyan barátai, akik már gyermekkoruk óta velük vannak, de egy-két szorosabb…
„A legfontosabb a teljesítmény!” – nyilatkozta a Magyar Labdarúgók Szövetségének egykori elnöke. Ám a kijelentés vagy elvárás manapság…
Alig ismerek olyan felnőtteket, akiknek ugyanolyan jó a kapcsolata mindkét felmenőjével – olyanról pedig nem is hallottam, hogy…
Nem mindenkinek adatik meg a szerető otthon. Drasztikus lépés, de az alábbi személyek tudatosan döntöttek úgy, hogy megszakítják…
Mi is kerültünk kínos helyzetbe a szüleink előtt, de az is borzasztó helyzeteket teremt, amikor a mi gyerekeinket…
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.
Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.