Mr. Bújci…
Szeretném már az elején leszögezni, hogy eleinte nagyon normálisnak tűnt a srác, de már az első randin észre kellett volna vennem a jeleket. Egy hangulatos kis kávézóban találkoztunk, abszolút nem volt feszélyezett a beszélgetés, viszont a randim mindig kínosan ügyelt arra, hogy valamelyik végtagunk összeérjen. Mikor hátráltam, ő közeledett, így hát térdkalácsaink örök szimbiózisba kerültek már az első randin. Én ennek nem tulajdonítottam nagy jelentőséget, de akkor jött a második randi.
Kora ősz volt, naplemente (igazi giccses helyzet), mi pedig egy vízparton ücsörögtünk egymás mellett. Megint jött a térdkalácsos incidens és ekkor már elkezdtem kicsit hátrálni, eleve nagyon nehéz valakivel úgy beszélgetni, hogy gyakorlatilag a számban van, ami konkrétan így volt, mert több bókot is kaptam, hogy mennyire cuki, ahogy tartom a nyelvemet beszélgetés közben.
Aztán egyre erőszakosabban közeledett felém, de nem bántóan, csak úgy, mint egy szeretethiányos kisgyerek, aki anyukája ölébe vágyakozik. Később már hangot is adott vágyainak és kérte, hogy „bújcizzunk”! Meglehetősen sokkolt a kérése a második randin, de ekkor a feje már az ölemben volt és lefagyva nem tudtam mit reagálni erre a kérésre. Így hát feldobtam, hogy sétáljunk egyet, de közben folyamatosan belém karolt és a hajamat szagolgatta, mint egy igazi pszichopata.
Randi végén pedig próbált megcsókolni, de mivel nem tudtam viszonozni az érzéseit, kértem, hogy inkább tartogassuk még az első csókunkat, mire ő vérig sértődött és kérte, hogy akkor legalább bújcizzunk. Nem, nem volt több randi.
Kora ősz volt, naplemente (igazi giccses helyzet), mi pedig egy vízparton ücsörögtünk egymás mellett. Megint jött a térdkalácsos incidens és ekkor már elkezdtem kicsit hátrálni, eleve nagyon nehéz valakivel úgy beszélgetni, hogy gyakorlatilag a számban van, ami konkrétan így volt, mert több bókot is kaptam, hogy mennyire cuki, ahogy tartom a nyelvemet beszélgetés közben.
Aztán egyre erőszakosabban közeledett felém, de nem bántóan, csak úgy, mint egy szeretethiányos kisgyerek, aki anyukája ölébe vágyakozik. Később már hangot is adott vágyainak és kérte, hogy „bújcizzunk”! Meglehetősen sokkolt a kérése a második randin, de ekkor a feje már az ölemben volt és lefagyva nem tudtam mit reagálni erre a kérésre. Így hát feldobtam, hogy sétáljunk egyet, de közben folyamatosan belém karolt és a hajamat szagolgatta, mint egy igazi pszichopata.
Randi végén pedig próbált megcsókolni, de mivel nem tudtam viszonozni az érzéseit, kértem, hogy inkább tartogassuk még az első csókunkat, mire ő vérig sértődött és kérte, hogy akkor legalább bújcizzunk. Nem, nem volt több randi.
A remegős zenész
Azt már elég korán megfogadtam, hogy soha, de soha nem találkozom olyan pasival, aki a barátnőim szerint nagyon passzolna hozzám, mert rendszerint soha nem találták el az ízlésemet. Pár éve, viszont gondoltam teszek egy utolsó próbát és mivel zenész volt az úriember, gondoltam mi baj lehet, ha egy magabiztos, nagyszájú férfi érkezik majd a randira, legalább jól elszórakozunk. Itt már sejtheted, hogy nem így történt.
Egy étterembe mentünk ebédelni, viszont olyan halkan köszönt, hogy abban sem vagyok biztos, hogy elhangzott a „szia”. Leültünk, kihozták az étlapot és egy fura hangra lettem figyelmes. Olyan volt, mint amit a nagyszüleimnél hallok, mikor újságot olvasnak remegő kézzel. Felnéztem és az én zenészem volt a zaj forrása, étlappal a kezében.
Annyira remegett a keze, majd később már a hangja is, hogy egyszerűen a beszélgetés is egy kínszenvedés volt, tekintve, hogy a fele mondandóját nem is hallottam. Az ebéd elfogyasztása után jeleztem, hogy vissza kell mennem az irodába, búcsúzáskor pedig egy remegős puszit nyomott az arcomra, de előtte gondoskodott róla, hogy jól benyálazza a száját. Örökre kísérteni fog az a puszi. Nem, nem volt több randi.
Egy étterembe mentünk ebédelni, viszont olyan halkan köszönt, hogy abban sem vagyok biztos, hogy elhangzott a „szia”. Leültünk, kihozták az étlapot és egy fura hangra lettem figyelmes. Olyan volt, mint amit a nagyszüleimnél hallok, mikor újságot olvasnak remegő kézzel. Felnéztem és az én zenészem volt a zaj forrása, étlappal a kezében.
Annyira remegett a keze, majd később már a hangja is, hogy egyszerűen a beszélgetés is egy kínszenvedés volt, tekintve, hogy a fele mondandóját nem is hallottam. Az ebéd elfogyasztása után jeleztem, hogy vissza kell mennem az irodába, búcsúzáskor pedig egy remegős puszit nyomott az arcomra, de előtte gondoskodott róla, hogy jól benyálazza a száját. Örökre kísérteni fog az a puszi. Nem, nem volt több randi.
Olvass még a témában
Mr. romantikus pszichopata
Egyszer volt, hol nem volt, jött egyszer egy nagyon sármos, jóképű férfi az életembe, akiről azt gondoltam, hogy talán ő lesz a befutó. Spoiler: Nem így lett. Papíron nagyon ígéretes partnernek tűnt, de aztán elkezdtem jobban megismerni. Az már nagyon furcsa volt, hogy videókat küldözgetett magáról különböző csillámos filterekkel, melyekben értelmetlen monológokat mondott, legtöbbször zenéket elemzett és próbálta ezt olyan Christian Grey-es stílusban előadni, ami nem nagyon jött össze.
Nem igazán tudtam ezeket mire vélni, de gondoltam ennyi baj legyen, tökéletes férfi úgysem létezik. Aztán néhány randi után jött a feketeleves. Egy étteremben ültünk, bizonytalan volt a rendelését illetően, mire én ajánlottam neki egy opciót. Nem kellett volna…Hisztérikus rohamot kapott, hogy ő azt hitte, halad valamerre a kapcsolatunk, de már látja, hogy nem. A szemeim kitágultak és megkérdeztem, mi rossz történt az elmúlt egy percben. Minden az én hibám, mert elfelejtettem, hogy hisztamin intoleranciával küzd és én olyan ételt ajánlottam, amit ő nem fogyaszthat.
Ekkor már néhány könnycsepp is legördült az arcán, csalódottságát szimbolizálva. Ezután alig szólt hozzám és csendben fogyasztotta el a hisztamin-kompatibilis menüjét, én pedig addig elszórakoztattam magam. A vacsora végén pedig közölte, hogy szeretne még egy esélyt adni nekem, mert nagyon szeret (3.randi). Nem, nem volt több randi.
Nem igazán tudtam ezeket mire vélni, de gondoltam ennyi baj legyen, tökéletes férfi úgysem létezik. Aztán néhány randi után jött a feketeleves. Egy étteremben ültünk, bizonytalan volt a rendelését illetően, mire én ajánlottam neki egy opciót. Nem kellett volna…Hisztérikus rohamot kapott, hogy ő azt hitte, halad valamerre a kapcsolatunk, de már látja, hogy nem. A szemeim kitágultak és megkérdeztem, mi rossz történt az elmúlt egy percben. Minden az én hibám, mert elfelejtettem, hogy hisztamin intoleranciával küzd és én olyan ételt ajánlottam, amit ő nem fogyaszthat.
Ekkor már néhány könnycsepp is legördült az arcán, csalódottságát szimbolizálva. Ezután alig szólt hozzám és csendben fogyasztotta el a hisztamin-kompatibilis menüjét, én pedig addig elszórakoztattam magam. A vacsora végén pedig közölte, hogy szeretne még egy esélyt adni nekem, mert nagyon szeret (3.randi). Nem, nem volt több randi.
