„Mondjuk ehhez lehet, hogy a kellemes tárgyi körülmények is hozzájárulnak. Kényelmesen elférünk a lakásban ketten, van egy kicsi erkély, finom biokaja, otthon őrölt kenyai kávé.”
Hozzáteszi, tudja, hogy ez persze nem minden, egy kacsalábon forgó palotában is lehet veszekedni, de az is biztos, hogy az anyagi biztonságban és kényelemben könnyebb megőrizni az összhangot, amihez az is hozzájárul, hogy a munkában is egymásra tudnak hangolódni.
„Hasonló területen dolgozunk, így időnként még be is tudunk ugrani segíteni egymásnak, ha éppen az egyike elakad a nagy nemzetközi kulúuraszervező emailezésben. Meg aztán valahogy olyan meghitt lett az itthonlét. Már nem csak aludni járunk haza a fővárosi nyomulásban. Együtt élünk, de tényleg.”
Olvass még a témában
![]()
10 igaz történet, amikor valaki rossz párt választott és a barátoknak igaza lett
![]()
„Teljesen egyedül maradt, senkije nincs” – Az öregedő nárcisztikusok sorsa: amikor a szépség már nem elég
![]()
„Minden pénzét a volt feleségének adta.” – Mi az, ami nem megcsalás, de mégis megöli a kapcsolatot?
![]()
„Sosem éltem annyira, mint 64 évesen” – Hogyan kezdtél új életet idősebb korodban?
Flóra azt mondja, az az igazság, hogy amikor először hallották a híreket a lazításokról, kicsit még meg is ijedt.
