Van, akinek az esküvője lett kérdőjeles, van, akinek kifejezetten megerősítette a kapcsolatát az összezártság, és olyan is, akinek próbára tette az éppen csak bimbózó románcát a karantén.
A 30 éves Niki nem érzi, hogy a hétköznapjaik jelentősen megváltoztak volna, és ha adódnak is kisebb nehézségek, ezeket közös erőfeszítéssel próbálják kezelni, így mindketten jól érzik magukat az összezártságban.
„Mi tök jól elvagyunk, egyébként sem járunk el olyan sok helyre hétköznap, az edzés hiányzik nagyon mindkettőnknek. Az elején társasoztunk, ott hamar kiderült, hogy egymás torkának esünk, úgyhogy most már filmeket meg sorozatokat nézünk, de amúgy teljes az összhang, egyedül azon megy a vita néha, hogy mit nézzünk. Érdekes módon most, hogy teljesen össze vagyunk zárva, a konfliktuskezelés is hatékonyabb, mert mindegyikünknek az a célja, hogy legyen, aki szórakoztassa, úgyhogy ha rosszban vagyunk, hamarabb kibékülünk, úgy mégis jobb itthon ülni.”
Hasonló pozitív változásról számolt be a 32 éves Flóra is, aki azt mondja, a karantén előtt, mikor mindketten rengeteget dolgoztak és szinte alig látták egymást, sok volt közöttük a feszültség, így meglepő módon az összezártság kimondottan jót tett az ő kapcsolatuknak – szerinte ez a legjobb dolog, ami az elmúlt 3 évben történt velük, legalábbis a párkapcsolatuk tekintetében.
„Mondjuk ehhez lehet, hogy a kellemes tárgyi körülmények is hozzájárulnak. Kényelmesen elférünk a lakásban ketten, van egy kicsi erkély, finom biokaja, otthon őrölt kenyai kávé.”
Hozzáteszi, tudja, hogy ez persze nem minden, egy kacsalábon forgó palotában is lehet veszekedni, de az is biztos, hogy az anyagi biztonságban és kényelemben könnyebb megőrizni az összhangot, amihez az is hozzájárul, hogy a munkában is egymásra tudnak hangolódni.
„Hasonló területen dolgozunk, így időnként még be is tudunk ugrani segíteni egymásnak, ha éppen az egyike elakad a nagy nemzetközi kulúuraszervező emailezésben. Meg aztán valahogy olyan meghitt lett az itthonlét. Már nem csak aludni járunk haza a fővárosi nyomulásban. Együtt élünk, de tényleg.”
Flóra azt mondja, az az igazság, hogy amikor először hallották a híreket a lazításokról, kicsit még meg is ijedt.
„Egyrészt nyilván örülök neki, hogy vége lesz a vészhelyzetnek, de valahol legmélyen mocorog bennem, hogy mi van, ha megint mindketten állandóan munkában leszünk, és visszaáll a régi feszkó.”
A 27 éves Emma és vőlegénye egy félig-meddig távkapcsolatból került állandó összezártságba, ráadásul az esküvőjüket is fenyegeti a járvány.
„Mi a „békeidőben” két országban élünk, Svájcban és Magyarországon, de ennek ellenére is elég sokat voltunk/vagyunk együtt. Normális állapotban mondjuk néhány hétköznapot külön töltünk, ami alatt bőven kiéljük az „énidőnket”, és amikor együtt vagyunk, akkor 100%-osan egymásra vagyunk hangolva. Elég speciális a helyzetünk, pont emiatt nagyon megbecsüljük ezt a mostani időszakot, de ebből adódnak a nehézségek is. A karantén idejére a párom hazajött, és most a másfél szobás lakásban vagyunk együtt 0-24-ben úgy, hogy a hálószoba és a nappali között be se lehet zárni az ajtót, „nincs hova menekülni”. Maximálisan bepótoljuk a külön töltött időt”
– jegyzi meg viccesen.
„A körülmények ellenére nagyon harmonikusan telik a karantén, nem volt olyan pont, hogy egymás agyára mentünk volna, de ebben nagy szerepe van annak, hogy kialakítottunk egy normál napirendet – munkaidőben munka van, délután meg sport, sorozatozás, társasozás, bevásárlás stb. Szerencsére mind a ketten tudunk home office-ból dolgozni, és hasonló az életritmusunk is. Körülbelül a karantén 3. hetében kezdett el hiányozni nekünk az énidő. Nekem konkrétan az hiányzik néha, hogy bömböltetem a zenét, teljesen megőrülök és táncikálok, amikor senki sem lát. Ezzel egyáltalán nincs probléma, szerintem mindenkinek kell egy kis külön töltött idő, és mi is ráálltunk arra, hogy őszintén megbeszéljük, ha a másiknak most arra van szüksége, hogy pl. egyedül elmenjen biciklizni röviden. Egyébként rengeteget biciklizünk együtt, majdnem mindennap, így pótoljuk a levegő- és mozgáshiányt, és ez nagyon szuper közös program is lett. Ezt mindenképp szeretnénk valahogy megtartani akkor is, ha helyreáll a rend.
Van egy nagy közös baráti társaságuk, de velük most csak Zoomon tudják tartani a kapcsolatot, ők hiányoznak nekik, de igazából a célt szem előtt tartva elviselik ezt a távolságot. Hozzáteszi, tényleg jó, hogy itt vannak egymásnak, és nem teljesen egyedül telnek a napok.
Már az elején is tudtuk, hogy ez egy nagy próba lesz így esküvő előtt, ami nyáron lenne. Ami nehéz, hogy pont az esküvő miatt sokat aggódunk. Főleg én, és sokszor van emiatt rossz kedvem. Szerencsére a párom nagyon megértő, próbálja tartani bennem a lelket, vagy elvonni a figyelmemet, ha azt látja, hogy épp erre van szükségem. Szerintem még közelebb kerültünk egymáshoz, mint eddig. A másik legapróbb rezdüléséből tudjuk, hogy mit érez, gondol. Összehangoljuk a tennivalóinkat, és besegítünk egymásnak, ahol tudunk. Kialakítottunk egy rendszert a házimunkákra is. Alapból sem vagyunk veszekedősek, de persze néha van olyan, hogy az embernek rossz napja van, és valamin összekap a párjával – velünk is előfordult a járvány előtt, a karantén alatt viszont meglepő módon egyáltalán nem. Lehet azért is, mert kevesebb stressz ér minket nap mint nap, ezért azt a minimálisat is jobban tudjuk kezelni. Összességében irreálisan jól megy az élet a karanténban. A távolsági kapcsolattal, a rengeteg utazással már sok próbatételt éltünk meg, a mostani helyzetet nem is igazán érzem nehéznek.”
A 24 éves Gergő nagyjából két hónapja randizgatott a párjával, de csak két héttel a vészhelyzet kihirdetése előtt mondták ki, hogy egy párt alkotnak. Akkor még nem sejtették, hogy milyen gyorsan találják magukat, meg persze a nagyon friss kapcsolatukat egy soha korábban nem látott helyzetben.
„Amikor jött ennek az egésznek a híre, akkor úgy döntöttünk, hogy nyomjuk együtt ezt a karantén dolgot, mert mindketten egyedül éltünk – pontosabban egy-egy kutyával. Neki elkélt a segítség abban az időszakban egyébként is, nekem meg gyakorlatilag egyik napról a másikra megszűnt az összes munkám. Az elején szuperül ment minden, de nagyon gyorsan egy kapcsolatnak egy nagyon másik fázisába kényszerített minket ez a helyzet, amivel olykor-olykor és egyre inkább nehezebb volt megküzdeni, az idő és a bezártság miatti feszkó növekedésével. A sok egymásra rakódó feszültség (a karantén, az, hogy nincs munka, az, hogy be vagyunk zárva) és legfőképp amiatt, mert csupán a kettőnk közti és az online tér létezett, egyre kevésbe találtuk a hangot egymás felé. Viszont erről sokat beszéltünk és mindketten szuper konstruktívan álltunk az egész helyzethez. Nekem van egy szuper terapeutám (neki is), és ők is sokat segítettek ebben a helyzetben. Most az a felállás, hogy nagyjából annyit vagyunk együtt és annyit találkozunk, mint amennyit akkor találkoznánk, ha minden a normális kerékvágásban menne. Tehát reggel felkelünk, egyikünk átmegy a másik lakásba (milyen szuper, hogy megtehetjük ezt), aztán este találkozunk és csinálunk valamit.”