Tudod, milyen érzés az, amikor reggel felébredsz, és ráeszmélsz, hogy óriási tehetséged van valamihez? Hát, én sem. Így kevésbé izgalmas program híján úgy gondoltam, szükségem lenne egy hétvégére, amikor elkezdek egy jó könyvet, behozom a lemaradásom sorozatok terén, készítek egy hajpakolást – szóval csupa relaxáló dolgot csinálok, ami ráadásul hasznos is, így bűntudatom sem lesz a semmittevés miatt. De tudod mi a baj a tervekkel; valahogy sosem jönnek össze.
Szombaton addig keresgéltem érdekes könyvek után a neten, míg elment a kedvem az olvasástól. Aztán nem tudtam eldönteni, hogy vígjátékot néznék inkább kedvcsinálóként, vagy egy drámaiabb sorozatot, amivel azonosulhatok. És ami a hajpakolást illeti? Mire rávettem magam, hogy összekutyuljam a hozzávalókat, kiderült, hogy nincs itthon levendulaolaj (miért is lett volna egyébként?), a bolt meg olyan távolinak tűnt, mintha legalább a Marsra költözött volna. Úgyhogy szép lassan az egész nap eltelt, én pedig még az alvós ruhámat sem cseréltem át.
Megcsalt a férjem, de egy mondata jobban fájt a hűtlenségnél
Arról nem is beszélve, hogy megszegtem a „Megtört Szívű Lányok” legfontosabb törvényét; kutakodtam egy kicsit a volt barátom után. Jó, tudom, óvatlan, megbocsáthatatlan és nagyon buta dolog, de annyira nehéz volt ellenállni a kísértésnek! Unatkoztam, felnéztem Facebookra, és pont egy szerelmes idézet ugrott fel a kezdőlapon – mi más juthatott volna eszembe erről?
