Arról nem is beszélve, hogy megszegtem a „Megtört Szívű Lányok” legfontosabb törvényét; kutakodtam egy kicsit a volt barátom után. Jó, tudom, óvatlan, megbocsáthatatlan és nagyon buta dolog, de annyira nehéz volt ellenállni a kísértésnek! Unatkoztam, felnéztem Facebookra, és pont egy szerelmes idézet ugrott fel a kezdőlapon – mi más juthatott volna eszembe erről?
Miután sor került az eljegyzésükre, leiratkoztam az üzenőfaláról, és becsszó, egyetlen egyszer sem kerestem rá a nevére. Emiatt aztán duplán rossz kedvem lett, amikor végignéztem a kiírásait és a hiperszuperszerelmes képeit. „Ádám és Enikő délutáni romantikáznak a Sugar Shop cukrászdában” (ez nem igazság, imádom az ottani sütiket), „Balatoni előnászutaznak” (komolyan minden kedvenc helyemre el kell menniük?), és megosztotta az egyik kedvenc zenémet (tessék, még ezt is tönkreteszik nekem).
Ezek után jobban jártam volna, ha elmegyek inkább a boltba – sőt, a Marsra – csak hogy ebből az érzelmi kalamajkából kimaradjak. Most ugyanis nem csak unatkoztam, de sikerült elrontanom a kedvem és visszafelé haladnom az „extelenítésben”. Ja, és még a hajam is béna maradt. Szóval csak bedőltem az ágyba, és inkább megpróbáltam álomba merülni, hogy megfeledkezhessek erről az egészről, és holnap tiszta fejjel és újabb elhatározásokkal kezdhessem el a reggelt. Olvass még a témában
A házasság intézménye női szemmel: „Lehetővé teszi, hogy a legszegényebb férfinak is legyen ingyen cselédje”
„A gyengédség nem este kezdődik, hanem kis pillanatokkal napközben” – 10 igazság az intimitásról, nőktől
„Félúton úgy döntött, más színű körmöket akar, de rögtön” – Szépségipari szolgáltatók horrorsztorijai
„Kanállal ette a pörköltet, másnap szakítottam vele” – A legpitiánerebb indokok, amikért kapcsolatok értek véget
Napirend A’La Dóri
A vasárnapok valahogy sosem álltak túl közel a szívemhez, de biztosan érted mire gondolok. Amikor iskolába jársz, ki nem állhatod, mert tanulni kell, és készülődni, ráadásul két nap után pont megszokod a késői lefekvést, erre tessék; másnap korán kelsz. Amikor pedig van munkád, kénytelen vagy ekkor takarítani, főzni, és nem tudsz megszabadulni a tudattól, hogy másnap kezdődik minden előröl. Épp ezért terveztem el, hogy ma minden máshogy lesz. Viszlát, semmittevés, unalmas délutánok és kukucskálás a neten – helyette ezt a vasárnapot kineveztem az „Újdonságok” napjának. Ez alatt pedig azt értem, hogy nem hagyok 24 órát kárba veszni; inkább megtanulok valamit, amihez egyébként nem értettem eddig, de szívesen bővíteném vele a repertoáromat.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






