Címlap / Szerelem / Párkapcsolat / 6. bejegyzés: Ami megnehezíti a...

6. bejegyzés: Ami megnehezíti a felejtést – Az exed és a Facebook

🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek

Szombaton addig keresgéltem érdekes könyvek után a neten, míg elment a kedvem az olvasástól. Aztán nem tudtam eldönteni, hogy vígjátékot néznék inkább kedvcsinálóként, vagy egy drámaiabb sorozatot, amivel azonosulhatok. És ami a hajpakolást illeti? Mire rávettem magam, hogy összekutyuljam a hozzávalókat, kiderült, hogy nincs itthon levendulaolaj (miért is lett volna egyébként?), a bolt meg olyan távolinak tűnt, mintha legalább a Marsra költözött volna. Úgyhogy szép lassan az egész nap eltelt, én pedig még az alvós ruhámat sem cseréltem át.

Arról nem is beszélve, hogy megszegtem a „Megtört Szívű Lányok” legfontosabb törvényét; kutakodtam egy kicsit a volt barátom után. Jó, tudom, óvatlan, megbocsáthatatlan és nagyon buta dolog, de annyira nehéz volt ellenállni a kísértésnek! Unatkoztam, felnéztem Facebookra, és pont egy szerelmes idézet ugrott fel a kezdőlapon – mi más juthatott volna eszembe erről?

Miután sor került az eljegyzésükre, leiratkoztam az üzenőfaláról, és becsszó, egyetlen egyszer sem kerestem rá a nevére. Emiatt aztán duplán rossz kedvem lett, amikor végignéztem a kiírásait és a hiperszuperszerelmes képeit. „Ádám és Enikő délutáni romantikáznak a Sugar Shop cukrászdában” (ez nem igazság, imádom az ottani sütiket), „Balatoni előnászutaznak” (komolyan minden kedvenc helyemre el kell menniük?), és megosztotta az egyik kedvenc zenémet (tessék, még ezt is tönkreteszik nekem).

Olvass még a témában

Ezek után jobban jártam volna, ha elmegyek inkább a boltba – sőt, a Marsra – csak hogy ebből az érzelmi kalamajkából kimaradjak. Most ugyanis nem csak unatkoztam, de sikerült elrontanom a kedvem és visszafelé haladnom az „extelenítésben”. Ja, és még a hajam is béna maradt. Szóval csak bedőltem az ágyba, és inkább megpróbáltam álomba merülni, hogy megfeledkezhessek erről az egészről, és holnap tiszta fejjel és újabb elhatározásokkal kezdhessem el a reggelt.

Oldalak: 1 2 3 4 5

A cikk folytatódik, lapozz!

«Előző
1/5
Következő»
🎥 A legerősebb csillagjegy párosok, akik tökéletes házastársak lesznek
Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!