A szakítás többnyire egy folyamat eredménye, de az alábbi esetekben volt egy konkrét mozzanat, ami miatt az illető a búcsú mellett döntött.
A segítség
Megkért, hogy segítsek neki dolgozni a tetőn. Fogalmam sem volt, mit csinálok, ő pedig türelmetlen volt és összevesztünk. Ordított, majd lemászott és elvette a létrát, hogy ne tudjak lejönni. Négy órán keresztül hagyott fent, telefon és kabát nélkül, novemberben.
A teher
Éppen sírtam, amikor feljött hozzám, mert akkor derült ki, hogy apámnak rákja van. Azt mondta, hogy ő most inkább hazamegy mert „nem jó a vibe” és neheztelt, amiért én „ezzel az információval terheltem.” Olvass még a témában
„Ledobott 20 kilót és elkezdett szexi képeket küldözgetni” – Férfiak, mi történt, amikor az ex megtudta, hogy már gazdagok vagytok?
„Egyetlen nőben nincs meg az, amire vágyunk” – Ezért kell a férfinak a feleség és a szerető is
Divat lett a valódi érdeklődés – A Z generáció már kifejezetten a „chalant” kapcsolatokat keresi
„Sátáncsillag volt a kislány arcára tetoválva” -Sokkoló első találkozások a gyerek új párjával
A cikk folytatódik, lapozz!
A legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.





