Időnként az összefüggéseket meg lehet magyarázni azzal, hogy az egész „véletlen”, de ha valóban személyre szabott elemzéseket olvasunk, vagy olyanokat, amelyek globálisan működnek, akkor egészen másként fest a helyzet. Sok mindent meg lehet indokolni babonákkal és véletlenekkel, de az asztrológiában is rengeteg logikai következtetés van, amelyeknek eredményét megfigyelheted magadon.
Gondolj csak arra, hogy a Hold felelős bolygónkon az árapályért, ami azt jelenti, hogy iszonyú erő rejlik a vonzásában, taszításában. Teljesen magától értetődő, hogy ez az erő ránk szintén hatást gyakorol, már csak azért is, mert testünk túlnyomó része víz. Ezek után az tűnik butaságnak, ha azt feltételezzük, hogy a különféle tranzitok, szögek a gravitációra, a bolygókra hatnak, ránk viszont nem…
Új ciklusok
Bármelyik asztrológust is követed az interneten, rendszeresen látni fogod nála, éppen milyen változások előtt állunk, új ciklus következik-e be az életünkben. Utóbbira példa a jegyváltás, avagy, amikor egy bolygó új jegybe lép. Ez megtörténik havi rendszerességgel is, erről szól a horoszkópunk: minden hónapban más és más bolygó uralja a Napot. Azonban nem csak a központi csillagunk, hanem a körülöttünk levő bolygók is rendszeresen „vándorolnak a csillagjegyekben”. Annak függvényében váltanak gyorsan, vagy éppen lassan jegyet, hogy mekkora pályán keringenek. Új ciklust mutat havi szinten a Hold is, nem beszélve a napfogyatkozásokról, szóval van mit figyelemmel követni. Olvass még a témában
Hogyan hat ez ránk?
Az ilyen új ciklusok az indulásokkor a változásokra irányítják a figyelmünket, növelik megérzéseinket, általában több lelki odafigyelést, lassulást követelnek tőlünk. Ha ez nem megy önként, akkor jönnek a jellemző, lassításra kényszerítő tünetek. Ilyen a fejfájás, a megfázás, a vérnyomás gondok, vagy éppen a szédülés, az aluszékonyság, fáradtság.
Azok, akik már megfelelően kezelik az érzéseiket és folyamatos lelki fejlődésben élnek, az új ciklusok során inkább inspirációkat, energialöketeket tapasztalnak.

