A tanulás
Ugyan ez a helyzet akkor is, ha a nő a tanultabb. A férfiban féltékenység ébred fel, hiszen úgy érzi, hogy nem tudja hosszú távon megtartani a nőt.
Ez badarság, hiszen a nő a stabilitásra vágyik, így minél tanultabb, annál biztosabb, hogy megmarad párja mellett, hiszen tudja, hogy kevés az olyan férfi, aki minden, ábrándokban elképzelt paraméternek megfelel.
Tehát, ha egy férfi nincs megelégedve tudásával, tanuljon, és ne a nőt egzecíroztassa. Emellett jó, ha tudják a férfiak, azt a férfit, aki támogatja egy nő tanulásának lehetőségét, nagyra becsülik a nők.
Ha a házastárs többet keres, csak azokat az embereket zavarja, akiknek a munka csupán csak pénzkereseti lehetőség, és nem örömforrás. Pedig az kellene, hogy legyen. Persze nem folyamatosan, hiszen nem lehet mindenki, egész élete folyamán ,,üdülőhely tesztelő”.
Mégis tudnunk kell megtalálni az örömöt a munkában, még akkor is, ha nem keresünk vele olyan jól, hiszen a sikerélmény, a munka öröme az, ami önbizalmat ad.
Következő cikkünkEbben a 7 lépésben állítsd helyre a harmóniát a kapcsolatbanAmikor egy kapcsolatot nem érzünk teljesnek, nem érezzük tőle magunkat boldognak, vagy nem látjuk úgy, hogy biztonságot ad nekünk, akkor az megmérgezheti a két ember közötti viszonyt. A Psychologytoday.com szakemberei összegyűjtötték a legjobb tanácsaikat, hogy megtudd, hogyan állíthatjátok vissza a teljesség, a bizalom és a…Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-benA Szerelem rovat legjobbjai minden csütörtökön a postaládádban
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






