Amikor a közös emlékek megmaradnak, de a kapcsolat megváltozik
Van egy fotó a telefonomban, még abból az időből, amikor minden hét ugyanúgy nézett ki: mi ketten a kávézó ablaka előtt, a fényben, ahogy nevetünk valamin, amire már nem is emlékszem, hogy mi volt.
Néha megnézem, és nem is vagyok szomorú, inkább csak furcsa belegondolni, milyen régen volt.
Azóta óvatosabb vagyok azzal, hogy kire fordítom a figyelmemet. Nem azért, mert megkeményedtem, inkább mert megtanultam észrevenni, mikor válik egyoldalúvá valami, ami régen természetesnek tűnt. Nem kerestem többször, mint amennyire jólesett, és furcsa módon ez a döntés nem szabadságérzéssel töltött el, inkább egy csendes, nehezen megnevezhető gyásszal. Mert nem történt semmi drámai, nem volt szakítás, nem volt nagy jelenet. Csak egyszerűen abbamaradtak a hétvégi kávézások: azóta néha váltunk egy-egy üzenetet, de nem találkozunk, és egyelőre én sem keresem többet, mint amennyire jólesik.
Következő cikkünkA gyerekes videó nem más, mint kizsákmányolás – Ezért kellene a közösségi médiában betiltani a videókat, amin gyerekek szerepelnekEgy vicces elszólás, egy hisztis pillanat, egy aranyos tánc vagy az első lépések: elég néhány másodperc, és máris több ezer idegen nézheti végig egy gyerek életének legintimebb pillanatait. Mi pedig nevetünk, lájkolunk, továbbküldjük a videót, és közben eszünkbe sem jut, hogy az illetőnek ehhez az egészhez talán semmi kedve nem…Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
