A magyar köznevelésben 2012/2013-tól felmenő rendszerben vezették be a mindennapos testnevelést, vagyis a heti öt testnevelésórát. Ez mára kötelező keretté vált az iskolákban, korlátozott felmentési lehetőségekkel, és azóta is folyamatos szakmai és társadalmi vita tárgya: vajon segíti-e a gyerekek egészségét vagy túlterheli őket.
Úgy is mondhatjuk, hogy az „első generációs öt testnevelésórás” diákok közé tartozom. És bár a rendszer célját értem, a saját élményeim inkább arról szólnak, hogyan lett ez a változtatás egy kötelező, sokszor kényelmetlen hétköznapi rutin ahelyett, hogy megszerettette volna velem a mozgást.
Az iskola mint mozgástér – amikor hiányzik a komfortos környezet
A testnevelésórákat az iskola adottságai is meghatározzák. A legtöbb esetben nem olyan környezetben zajlanak, ahol a különböző mozgásformák után biztosított lenne a – főleg privát – zuhanyozás vagy tisztálkodás lehetősége. Olvass még a témában
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
Ezt hozza 2026. október 16. a numerológia szerint: befejezések és lezárások
Introvertált vagy? Erre a 6 dologra van szükséged otthon – lakberendezők és kutatások szerint
5 ősi rituálé, amit Halloween estéjén érdemes kipróbálnod, ha elengednél valamit a múltadból
Ma is élénken emlékszem arra, amikor az órák után dezodort fújkálva próbáltunk fürdés nélkül eltüntetni a különféle szagokat, majd izzadtan ültünk végig további tanórákat. Különösen kellemetlen volt, amikor a napunk testnevelésórával kezdődött, és az egész iskolai napot ez a frusztráció kísérte végig.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






