6 ok, amiért az őszt is imádjuk

6 ok, amiért az őszt is imádjuk

Címlap / Kikapcsolódás / Szórakozás / 6 ok, amiért az őszt is imádjuk

Nyakunkon van a hideg időszak, a naptár szerint már csak egy napunk van addig, hogy hivatalosan is elkezdődjön az ősz. Nem túl sokan sorolják a kedvenc évszakukhoz ezeket a hónapokat, pedig az őszi szezonnak is rengeteg szerethető oldala van. Eláruljuk, melyek ezek!

Először is: csodás a természet

Olyan szerencsében van részünk, hogy több évszakban is testközelből vehetjük szemügyre a természet változásait. Bár sokan inkább a virágzó növényeket és a folyton zöldellő mezőket, erdőket szeretik, az őszi tájnak egészen különleges hangulata van
A csodás, színátmenetes levelek csak a pluszpontot jelentik a sor végén, hiszen megannyi gyümölccsel, bogyós növénnyel gazdagodhatunk a szezonban, amikből nem utolsó sorban isteni finomságok készülhetnek a valóban hideg hónapokra.

Átöltöztetheted a lakást

A nyár a lakás díszítését illetően kicsit unalmasnak számít, legalábbis ha a szezonális dekorációt nézzük. 
Nem arról van szó, hogy ebben az időszakban ne találhatnál megfelelő módot a különleges hangulat megteremtésére, de tavasszal ott van a húsvét, a sok-sok virág, télen a karácsony, ősszel pedig felhasználhatod a színes leveleket, lehulló terméseket, na és persze a halloweenre is készülhetsz, ha kedved tartja. 

Jönnek a meleg ruhák

Sok ember számára azért megváltás a hidegebb szezon, mert már elegük van az állandó hőségből, az izzadásból, és persze abból, hogy nem igazán szeretett testrészeiket is mutogatniuk kellett, ha nem akartak megsülni. 
Számukra, és a hűvösebb időt kedvelők számára is valóságos öröm az ősz, ahol lassan elővehetjük a félretett, olykor elfeledett ruhákat, a jó meleg sálakat, kesztyűket, kötött pulcsikat és a frissen vásárolt átmeneti kabátunkat.

Élvezheted a meleget

Nyáron napozás formájában élvezhettük a csaknem mindennaposnak számító meleget, ősszel ennél sokkal változatosabb módokon hódolhatunk a testet-lelket melengető forróságnak.
Jön az igazán jóleső, melegséget árasztó italszezon: a teázás, kávézás, a forró csoki, na és persze a forralt bor is ősszel és télen esik a legjobban. 
Ezen felül sokkal inkább értékelni fogod a termálfürdők és a szaunák nyújtotta lehetőségeket, nagy eséllyel te is hónapok óta nem szántál rájuk időt, elvégre senki sem vágyik nyáron a százfokos szaunába.

Rövid nappalok, hosszú séták

A csodás természet ősszel igazán hívogatóan hat, sokan szeretnek ilyentájt romantikus sétákat tenni, főleg, ha a nap sugarai még kicsit melengetik a vidéket. 
Talán az egyik legjobb randi program még a régi kapcsolatokban is egy őszi séta, amit megszakítotok némi forró ital elkortyolgatásával, majd időben hazaindultok, hiszen gyorsan sötétedik.
Otthon egy kellemes habfürdő, gyertyákkal és akár éjszakába nyúló olvasással, közös filmnézéssel… 
A meleg hónapokban erre nem szánunk időt, hiszen talán tudat alatt is tisztában vagyunk vele, hogy bőségesen lesz rá lehetőségünk az elkövetkezendőkben, így őszre valósággal kiéhezünk a romantikus, édes kettesben eltölthető programokra.

Közel a karácsony

Ha már kopogtat az ősz, az azt jelenti, hogy három-négy hónapunk van karácsonyig, ami talán az év legkedveltebb időszaka. 

Sokak számára igazán szívet melengető gondolatokat ébreszt a karácsonyfa látványa, a szeretteink kíváncsisága, öröme, a közös, családi vacsora.

Idén végre időben elkezdhetsz készülődni, akár az ősz nyújtotta lehetőségeket is felhasználhatod arra, hogy ajándékokat gyárts, de legalábbis nekiállj listát írni, akciókat, kedvezményeket lesni.

VIDEO A csillagjegyek stresszkezelése a legrosszabbtól a legjobbig

Kövesd a Bien.hu cikkeit a Google Hírek-ben is!