Aztán ott volt a tény a nők fejében, hogy a főnöknek mindig érvényesítenie kell az akaratát. Ha ez azt jelentette, hogy olykor el kell viselni a kéretlen megjegyzéseit, érintéseit, akkor az is rendben volt, hiszen neki senki nem mondhatott nemet. Aki előre akart jutni a ranglétrán, az beállt a sorba és megtanult bólogatni. Több olyan cégről is kiszivárogtak munkahelyi titkok, ahol a női alkalmazottaknak kötelezően miniszoknyában és magassarkúban kellett megjelenniük a munkanapokon.
És mivel senki nem szerette volna elveszíteni a munkahelyét, felvették azt, amit a főnök megkövetelt. Manapság a legtöbb helyen már a klasszikus dress code-ot is beszűntették, merthogy túlságosan beszabályozták vele a kollégák öltözködését. Persze vannak cégek, ahol a munkakörből adódóan nem elfogadott a melegítő, de már senki sem szól azért, ha nem tűsarkúban megy egy nő dolgozni.