Abban, hogy mivé válunk, hogyan tudunk kibontakozni, nagyon fontos szerepet játszik a környezetünk és az, hogy ki mond véleményt, ki tart az úton, ki támogat. Van, aki egyszerűen tanít, és van, aki úgy instruál, hogy közben észrevétlenül megmutatja, mi rejlik bennünk.
Mindig az a típus voltam, akinek szüksége volt arra, hogy higgyenek a képességeiben. Ha a tanárom vagy mentorom kősziklaként áll mellettem, mögöttem, megszűnik a tér-idő kontinuum. Egyébként sem jellemző rám, hogy ellazsálom a dolgokat, de ezt megsokszorozza a támogató közeg.
Természetesen tudom, hogy elsősorban magamnak kell a legnagyobb támaszomnak lenni, de ha a hibáimra degradálással hívják fel a figyelmet, az rettenetesen visszavet. Nem kell agyondicsérni, de az építő jellegű kritika, egy „ügyes voltál”, „minden benned van, csak gyakorolni kell” az egekig repít. Olvass még a témában
Újra beszélünk, de bárcsak ne tennénk – Amikor rájössz, hogy a legjobb barátnődből már csak egy kínos emlék maradt
3 dolog, amire a 90-es években tanítottak minket – ma már tudjuk, hogy súlyos tévedés volt
„Soha nem értek egymáshoz, mégis úgy éreztem, megcsalt” – Az érzelmi félrelépésről meséltek olvasóink
Ezt hozza 2026. október 16. a numerológia szerint: befejezések és lezárások
Megtalálni a másikhoz az utat
Óriási különbség, hogy valaki tanít, vagy pedagógus, pszichológus is egyben. A művészetekben szerintem ez különösen kiütközik. Az elmúlt időszakban több különböző tánctanárhoz volt szerencsém, és egészen felemelő volt olyannal találkozni, aki teljesen érez engem.
A hatalmas energiáimat képes kiegyensúlyozni, de a nyugalmával, és nem azzal, hogy vissza akar fogni, kevesebbé akar tenni.
Elképesztően türelmetlen vagyok magammal szemben, és ehhez nehéz alkalmazkodni, de azok, akiknek kellő kognitív és érzelmi intelligenciájuk van, megtalálják hozzám az utat.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
