Ez teljesen érthető, hiszen senki sem szeret folytonos készenléti állapotban élni. De mi lenne, ha most egy egészen más szemszögből néznél rá erre a belső feszültségre? Mi lenne, ha megváltoztatnád kicsit a nézőpontodat és rájönnél, hogy a szorongásod valójában nem az ellenséged, hanem a lelked legmélyebb, bár kissé félreértett próbálkozása a védelmedre?
Ettől természetesen a szorongás még nem lesz kellemes érzés, de ha megérted a gyökereit, ráébredhetsz, hogy a legnehezebb pillanataid mögött meghúzódó feszültség valójában egy ősi törődés és óvó szándék lenyomata is lehet.
Nehéz örökség: a családi rendszer fojtogató hűsége
A családállítás egyik legszebb, mégis legmegrázóbb felismerése a feltétel nélküli szeretet jelenléte. Ez egy olyan generációkon átívelő, tudattalan hűség a felmenőink felé, ami észrevétlenül formálja a mindennapjainkat. Olvass még a témában
Hogyan fogadod a kritikát? Teszteld, mennyire nyitott vagy a visszajelzésekre!
Nem a ruhádat nézik meg először – ezt figyelik meg rajtad az emberek legelőször
„Engedd el, legyél te az okosabb!” Ez a tanács mutatja, hogy toxikus családból jöttél
„Anya halála óta, azaz tíz éve nem beszélünk” – Miért távolodnak el a testvérek a szülők halála után?
Amikor szorongsz, sokszor a szüleid vagy a nagyszüleid, távoli rokonaid fel nem dolgozott veszteségeit, kimondatlan fájdalmait és eltemetett traumáit hordozod a saját vállaidon.
Olyan, mintha a szorongásodon keresztül azt üzennéd a családi rendszerednek, hogy látod őket, nem felejted el, min mentek keresztül, és szeretetből te is viseled a terhet. A szorongás egy láthatatlan, gyengéd ölelésként tartja fenn a kapcsolatot a gyökereiddel, miközben a jelenben számodra már fojtogatóvá és hátráltató tényezővé válik. Megnyugvást és odatartozást keresel benne, de közben éppen ez a folyamat az, ami nem engedi, hogy a saját életedet éld, hiszen a felmenőid árnyékában ragadsz általa.
Egyszer egy állításon találkoztam egy kétgyermekes édesanyával, aki azért érkezett, mert egyszerűen nem tudott egyről a kettőre jutni az életében. Folyton anyagi nehézségei voltak, és mire végre egyenesbe jött volna, mindig történt valami váratlan. Évekkel korábban elvált a férjétől, aki alig vagy egyáltalán nem segített neki, így adódott a feltételezés, hogy a válás vagy a túlterheltség okozza a megtorpanását.
Az állítás során azonban meglepő dolog derült ki: a gondot nem a volt férje és nem is a gyermekei okozták, hanem a saját szülei nehezedtek a vállára, szó szerint visszafogva őt a haladásban. A nő először tagadott, és azt kérdezte, mégis milyen ember lenne, ha nem segítene a szüleinek. Hamarosan azonban nyilvánvalóvá vált mindaz, ami a térben kirajzolódott.
Kiderült, hogy a szülei a nyugdíjkorhatár előtt abbahagyták a munkát, és elvárták, hogy a lányuk eltartsa őket. A nő korábban már megpróbált leválni és több száz kilométerre költözött, de a bűntudat visszahúzta. Kéthetente visszajárt, feltöltötte a szülők hűtőjét, és mindent elintézett helyettük, de mindezért nemhogy hálát nem kapott: áldozatait természetes alapelvárásnak tekintették.
Hogy ez a szülői magatartás honnan eredt, esetleg a háborús idők nélkülözéséből, az éhezéséből vagy valami egészen másból, az ezen az alkalmon nem derült ki. Ám a családállítás egyik alapszabálya élesen megmutatkozott. Egy folyó sem folyhat visszafelé, és nem lapátolhatjuk az életenergiát a felmenőink irányába, mert abban a pillanatban a saját életünk akad el. Ez a nő a szülei iránti tudattalan hűségből vállalt olyan terhet, ami teljesen elszívta a saját boldogulásához szükséges energiát.
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
