Eljátszottál már a gondolattal, hogy mi történne, ha holnap reggel egyszerűen megállna a rendszer, amiben élsz, és nem sürgetne semmilyen határidő vagy elvárás?
Ez a hirtelen jött szabadság elsőre talán hívogatónak tűnik a nagy sürgés-forgásban, de a csendben olyan belső hangok is megszólalnak, amiket a hétköznapi pörgés zajával igyekszünk elnyomni. Ezzel a csenddel pedig az emberek többsége – valljuk be – egyszerűen nem tud mit kezdeni.
A mai világban szinte bűntudatot érzünk, ha „csak úgy” vagyunk. A modern társadalom annyira a hatékonyság megszállottjává vált, hogy még a szabadidőnket is optimalizálni akarjuk: alvásmérő appokkal fekszünk, és bakancslisták mentén nyaralunk, mintha a pihenés is csak egy újabb kipipálandó feladat lenne. Pedig a létezés művészete pont ott kezdődne, ahol kikapcsoljuk a belső teljesítménykényszert – ehhez képest, ha nem termelünk semmi láthatót, azonnal haszontalannak érezzük magunkat. Olvass még a témában
Ghosting a saját barátaimtól: hol húzódik a határ a másik támogatása és a saját ignorálásunk között?
„A taxis állította, hogy aznap éjszaka egyszer már hazavitt engem” – Bizarr történetek, amikre sosem lett megnyugtató válasz
A szakértő szerint ez a 7 hobbi a lelki békéd titka – Te hányat űzöl közülük?
A toxikus munkahelyem leggonoszabb trükkje: elhitették velem, hogy nem vagyok elég jó
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






