A nyári napokon mindig a délutánokat várom a legjobban. Azt a néhány órát, amikor végre kiszakadhatok a hétköznapok ritmusából: egy sétával a kiskutyámmal, egy fagyizással, egy rövid kirándulással, vagy csak egy kis céltalan nézelődéssel a környéken. Ezek az apró, mégis színes pillanatok adják a nyaram igazi ízét.
Ahhoz azonban, hogy igazán jól teljenek a délutánjaim, szükségem volt egy átgondolt reggeli rutinra is. Szigorú szabályokról szó sincs, csak csupa olyan szokásról, ami segít hogy a nap második felében az ásítozás és a motiválatlanság helyett igazán jól érezzem magam a bőrömben, és egy kicsit ki tudjak kapcsolódni.
Ugyanabban az időben, új lendülettel kelek
Az évek során gyakran olvastam arról, mennyire sokat számít az, ha nagyjából ugyanabban az időben ébredünk. Beszélgettem szakértőkkel is erről, de ami igazán meggyőzött, hogy ki is tartsak emellett a szokás mellett, az a saját tapasztalatom volt. Olvass még a témában
Csak évek után vallotta be a vőlegényem, hogy a tájszólásom miatt majdnem nem hívott el randira
Te is kidobod a narancs legegészségesebb részét – egy új kutatás bizonyítja, mennyi előnyös hatása van
Hogyan fogadod a kritikát? Teszteld, mennyire nyitott vagy a visszajelzésekre!
Kevesebb cukrot fogyasztanál? Ezt a hibát ne kövesd el, mert borul a diétád
Amikor rendszertelenül keltem, a napjaim is könnyebben szétestek. Mostanra viszont szinte észrevétlenül alakult ki, hogy igyekszem tartani egy fix ébredési időt. Kezdetben persze nem volt egyszerű, nem egyszer visszaaludtam, de aztán az egyre több jól végződött nap motiváltabbá tett, és ma már ritka, hogy küszködök a felkeléssel.
Ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogy próbálom megcélozni a napi 8 óra alvást. Nem mindig sikerül, de amikor igen, az egész napom más minőségű lesz: tisztább gondolatokkal, kiegyensúlyozottabb hangulattal telik.

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Péntek reggel elküldjük a hét legolvasottabb Kikapcsolódás-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






