Persze nem egyik napról a másikra jutottam idáig
Meg kellett tanulnom időt kérni, mielőtt válaszolok valamire. Meg kellett értenem, hogy ha nemet mondok egy kérésre, az nem a másik ember (nem az adott rendezvény) elutasítása, hanem adott esetben önmagam, az egyensúlyom védelme.
Régebben azt hittem, a siker mércéje az, hogy mennyire vagyok elfoglalt, hány projektet viszek párhuzamosan, hány ember számít rám. Ma már másképp látom. Számomra a siker most azt jelenti, hogy jól vagyok. Hogy nyugodt vagyok, hogy a munkám örömöt ad. És persze azt, hogy este nem az utolsó, és reggel nem az első érzetem a feszült gyomorgörcs.
A nemet mondás nem zár ki a lehetőségekből – épp ellenkezőleg. Teret ad azoknak, amik valóban nekem szólnak. Megtanított arra, hogy az igazi „nagy lehetőség” nem mindig kívülről jön, néha épp abban rejlik, hogy végre felismerjük: jó dolog magunkat választani. Olvass még a témában
A mediterrán életem, amihez el sem kellett költöznöm Magyarországról
Ezt hozza 2026. augusztus 4. a numerológia szerint: rendteremtés és stabilitás
Melyik szeptemberi szokás hozza el számodra a legnagyobb áttörést? Töltsd ki a tesztet és válaszd ki a saját rituálédat!
A legjobb döntéseimet akkor hoztam, amikor mások le akartak beszélni róluk
A cikk folytatódik, lapozz!
Következő cikkünkNapi horoszkóp október 18.: hétvégi hangolódás, nagy megkönnyebbülésA legjobb cikkek, horoszkópok és tesztek – egyenesen a postaládádba, ingyen.




