A halogatásod szorongásból is eredhet– én így küzdöttem meg vele

Címlap / Életmód / Lélek / A halogatásod szorongásból is eredhet–...

A halogatásod szorongásból is eredhet– én így küzdöttem meg vele

Így lettem egyre lendületesebb

Amikor ezt elkezdtem figyelni, sok minden a helyére került. És ezzel párhuzamosan elkezdtem apróbb változtatásokat bevezetni.

Nyolc év után egy mondat az autópályán, ami mindent átírt

Az egyik legfontosabb az volt, hogy leszoktam a túlzott tervezgetésről. Korábban hajlamos voltam hosszasan átgondolni, hogyan fogok nekiállni egy feladatnak, milyen lépésekben haladok majd, mi lesz az ideális sorrend. Ez papíron hasznosnak tűnt, a valóságban viszont inkább megbénított. Egyre nagyobbnak és bonyolultabbnak láttam a feladatot, miközben valójában még el sem kezdtem.

Nő unottan laptopozik

Ma már próbálom ezt rövidre zárni. Nem gondolkodom rajta túl sokat, hanem egyszerűen nekiugrok azzal, hogy majd lesz, ami lesz. Ez elsőre kicsit kaotikusnak tűnik, de a tapasztalatom az, hogy amint elkezdem, sokkal könnyebb menet közben kitalálni, hogyan tovább. A legnehezebb rész szinte mindig az első lépés.

Olvass még a témában

Az is sokat segített, hogy kisebb határidőket szabok magamnak. Nem azt mondom, hogy „ma megcsinálom ezt az egészet”, hanem azt, hogy most fél órát fogok vele foglalkozni. Fél óra belátható. Nem ijesztő. És ha lejár, jöhet a jutalom – például egy rész a sorozatomból.

Ez a fajta keretezés valahogy átveri az agyam. Nem egy végtelen, nyomasztó feladattal állok szemben, hanem egy rövid, kezelhető időszakkal. És érdekes módon sokszor az történik, hogy a fél óra után már nincs is kedvem abbahagyni, mert benne vagyok.

Nem állítom, hogy teljesen megszűnt a halogatás az életemben. Időnként még mindig visszatér, főleg stresszesebb időszakokban. De már nem tekintek rá ugyanúgy. Nem bizonyíték arra, hogy „lusta vagyok”, hanem inkább egy jelzés, hogy valami nincs rendben – és érdemes megnézni, mi az.

Ez pedig önmagában is sokkal könnyebbé teszi, hogy végül mégis nekiálljak annak, amit eddig halogattam.

Ez a pizza illik legjobban a csillagjegyedhezKövetkező cikkünkEz a pizza illik legjobban a csillagjegyedhezAz asztrológia világában minden csillagjegynek egyedi jellemzői vannak, amelyek meghatározzák a stílusukat, preferenciáikat és az élethez való hozzáállásukat. Éppen ezért izgalmas lehet megnézni, melyik pizza passzol leginkább az adott csillagjegyhez. A Kos jegy szülöttei szenvedélyesek, energikusak és szeretnek a dolgok…
Ne maradj le rólunk: állíts be minket elsődleges forrásnak, és többször látod a bien.hu-t a Google-találataid közt.
Beállítom a Google-ben
KisokosAngyalszámok111, 444, 777 jelentése
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

3 csillagjegy, akit ősszel megtalál a nagy szerelem
Az Életmód rovat legjobbjai minden kedden a postaládádban

Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.

Kérd emailben minden reggel a napi horoszkópod! ✨

Válaszd ki a csillagjegyed, és hajnalban a postaládádban az aznapi előrejelzésed – plusz hetente a legjobb cikkeink.