A külföldi hírek között időről időre felbukkan Észak-Korea neve – atomprogramja miatt egyre sűrűbben. Sokan felháborodva, mások már a megszokottság nyugalmával konstatálják a legfrissebb híreket. Mégis, a többség alig tud valamit a Föld – bátran mondhatjuk – legelszigeteltebb országáról. Azt sem, hogy ma, ebben a percben is 150 000 – 200 000 ember sínylődik koncentrációs táborokban.
Miért pont Észak-Korea?
Akkor nyúltam először drasztikusnak mondható könyvek után, amikor néhány hónapos volt a kislányom. Ilyenkor az ember megtapasztalja a földöntúli szeretetet, és ez sok gondolatot elindít benne. Sokat olvastam az ISIS-ről, olyan menekültek (elsősorban lányok, nők) élettörténetét, akik szex rabszolgaként éltek, akiket elszakítottak a családjuktól. Akiknek végig kellett nézniük, hogy erőszakolják meg kiskorú barátnőiket, akasztják fel nyilvánosan férjüket, vagy éppen lövik bele egy tömegsírba az édesapjukat.
Egy kanál a dobba, és újra bolyhos a törölköző
Minden ilyen könyvvel gazdagabb lettem, és minden pillanatot jobban megbecsültem az életemben. Aztán a kezembe akadt egy könyv, ami Észak-Koreáról szólt, nevezetesen egy fogoly szökéséről. Mielőtt kivettem a könyvtárból, kicsit utánajártam, mit írnak az interneten a mai is működő koncentrációs táborokról, mert elsőre az jutott eszembe, hogy ilyen egyszerűen nem létezhet.