Helló, lányok, ugye tudjátok, hogy normális dolog emberként kinézni?
Nemrég néhány barátnőmmel ültünk össze az egyikük nappalijában, és miközben a kanapén heverve teáztunk, és megbeszéltünk minden fontos dolgot a gyerekkori traumáink újratárgyalásától a patriarchátus lebontásáig, könnyedebb témákra terelődött a szó. Például, hogy milyen nehezen viseljük a hideget, de a fűtést is: „Teljesen ki van száradva a bőröm!” – panaszkodott az egyikük.
„Pont most néztem ezt a kollagénes-hyaluronos maszkot” – húzta elő a telefonját a másik – „mert borzasztóan vízhiányos az arcbőröm!”
És itt elszabadult a pokol
Abban, hogy némi extra hidratálásra van szükségünk, teljesen rendben van. Valószínűleg 30 fölött minden nő száját elhagyja ez a mondat, és lássuk be, télen egyébként valóban mindenkinek szüksége is van egy kis extra testápolózásra. Azt sem gondolnám, hogy nem hangzik el szinte minden 30 feletti nőtől életében legalább egyszer a mondat, hogy „Kellene egy jó arcmaszk”. Általában este tíz után, arckrémmel a kezében, enyhe egzisztenciális szorongással a lelkében. Olvass még a témában
Az évszakváltás és a kapcsolataink: miért indulnak be pont ilyenkor a szakítások
Ezt hozza 2026. szeptember 29. a numerológia szerint: kreativitás és önkifejezés
Ezt hozza 2026. október 8. a numerológia szerint: bátorság és megújulás
Nyílt levél a férjeknek, akik szerint a feleségük „unalmas” lett, mióta anya

A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






