A közösségi médiában történő túlzott posztolás főként az önértékeléssel és a külső megerősítéssel van összefüggésben.
Sokan azért posztolnak gyakran, hogy kívülről igazolják önmagukat és kapcsolatukat, mert belső kétségeik vannak.
A párkapcsolatok esetében ez különösen erős lehet, hiszen a kívülről érkező elismerések, lájkok és kommentek egy időre megnyugvást képesek adni az esetleges belső bizonytalanságok ellen.
Egy kutatás, ami vizsgálta ezeket a párkapcsolatokat
Az egyik legnagyobb ilyen vizsgálatot a University of Kansas és a Brunel University London kutatói végezték, több ezer pár és egyéni felhasználó közösségi média szokásait elemezve. A kutatás célja az volt, hogy feltárja milyen motivációk állnak a gyakori, „tökéletes” párkapcsolati posztok mögött, és ezek a posztolási szokások hogyan függnek össze a kapcsolat minőségével, az önbizalommal és a valódi boldogsággal. Olvass még a témában
„Már nem tudok hason aludni” – nagymellű nők vallomásai
„Minél zaklatottabb vagyok, a férjem annál inkább semmibe vesz” – ez nem ritka dinamika, de mi az oka?
„A feleségem utálja a legjobb barátnőjét” – férfiak, mi az, amit sosem fogtok megérteni a nőkkel kapcsolatban?
„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Csütörtök reggel elküldjük a hét legolvasottabb Szerelem-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






