Az, hogy láthatunk valakit, akit elvesztettünk, vigaszt jelenthet számunkra. Régen ezt úgy tehettük meg, hogy fényképeket nézegettünk és szeretteink emlékét együtt őriztük a közös, családi vacsorák és megemlékezések során. Ehhez képest lassan már a háromdimenziós „képekről” sem kell lemondanunk, köszönhetően a hologramoknak.
Ez nagy ugrás lehet és talán „túl sok” a többség számára, de éppen ezt mondhatták nagyszüleink is a videókra, amik viszont nekünk már teljesen maguktól értetődőek. Azt viszont ők biztosan nem – és talán még mi sem – sejtettük, hogy a mesterséges intelligenciának köszönhetően már nem csupán láthatjuk, hanem beszélgethetünk is elhunyt szeretteinkkel.
Mégis hogyan kommunikálhatunk elhunyt rokonunkkal?
Egy elhunyt, mélyen szeretett ember „feltámasztása” csodálatosnak tűnhet, még ha kellően hátborzongató is, de a moráliskérdéseken felül ez a téma sokkal komolyabb témákat is feszeget. Milyen hatással lesz ez a gyászfeldolgozásunkra, gyógyulásunkra? Olvass még a témában
Ezt hozza 2026. november 4. a numerológia szerint: tanulás és elmélyülés
Rájöttem, hogy a szüleim csak azért maradtak együtt, mert mindketten megcsalták egymást – és kvittek voltak
„Ha ezt rendeli az étteremben, rögtön tudom, hogy igazából nem gazdag” – Ultragazdagok mesélnek arról, mi leplezi le, aki csak gazdagabbnak akar tűnni
„Úgy viselkedett, mintha a szolgái lettünk volna” – Idegenvezetők mesélnek a legpofátlanabb turistákról
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






