Amikor a főnök magához hívja a beosztottat, vagy a tanár jelzi, hogy beszélni szeretne a szülővel, az emberben rögtön felmerül, hogy az indok csakis valami rossz dolog lehet. Elképzel magában egy kínos beszélgetést, és kifogásokat keres, amelyeket majd önmaga vagy gyermeke védelmére fog felhasználni. Esetleg többféleképpen is elképzeli a jelenetet, mindig rossz érzést és még rosszabb következményeket társítva hozzá. A szorongás pedig fokozatosan erősödik benne, és ez olyan sok energiáját felemészti, hogy más hétköznapi tennivalóira nem jut sem ereje, sem ideje. A „túlgondolkodásra” való hajlam sokunk életét megkeseríti. Három helyzet van, amikor ez előadódhat:1. Egy konkrét eseményen rágódunk folyamatosan, ami lehet jó vagy rossz, mégis sötétszürke ködöt képzelünk köré, és problémaként kezeljük. 2. Egy korábban történt traumatikus eseménnyel kapcsolatban túlzásokba esünk, és a további lehetséges következmények miatt emésztjük magunkat. 3. Amikor az életünk olyan szakaszban van, hogy viszonylag harmonikusan élhetnénk, akkor is befelé fordulunk, tépelődünk, és nem tudjuk átadni magunkat az örömöknek. Régi emlékeinket újraéljük, az átélt traumáinkat minden eddiginél sötétebbnek látjuk.Az állandó aggódás károsítja az idegrendszerünket és a szívünket. A pulzusunk felgyorsul, verejtékezünk. A gyomrunk tájékán feszülést érzünk, és az ételt nem tudjuk megfelelően megemészteni. A szervezetünk annyira hozzászokik az aggodalommal járó felfokozott állapothoz, hogy akkor is intenzív üzemmódban működik, amikor semmilyen külső veszély nem fenyeget minket. Tudatalatti okok Azzal, hogy mindig van valami, amit a valóságosnál rosszabbnak képzelünk el, tudat alatt biztosítjuk magunkat afelől, hogy nem fog akkora csalódás érni bennünket, ha felkészülünk minden eshetőségre. A stressz tönkreteszi a nappalainkat és az éjszakáinkat. A lelkiállapotunk és a közérzetünk annyira leromlik, hogy az egyszerűbb kihívásokkal sem boldogulunk. A nők általában jobban aggódnak a férfiaknál, mert gyerekkoruktól kezdve arra tanítják őket, hogy törődjenek másokkal. Rájuk jobban hatnak az események és a visszajelzések, mint a férfiakra, akiket küzdelemre nevelnek. Ha nők találkoznak egymással, megosztják egymással az érzéseiket, amiken magukban tovább gondolkodnak. A férfiak sokkal gyakorlatiasabbak, ők hamarabb túlteszik magukat a kellemetlenségeken, és a jelenre összpontosítanak. Örvényben A túlgondolkodás örvénybe taszít, amelyben az ember elgyengül, és folyamatosan befelé sodródik. Elveszítjük a tárgyilagosságunkat, és már nem férünk hozzá kreativitásunk forrásaihoz, amivel kihúzhatnánk magunkat az örvényből. Az aggódás miatt már nemcsak a múltat, hanem a jelent és a jövőt is rossz színben látjuk, és mivel nem vagyunk urai önmagunknak, és sem lelkileg, sem testileg nem vagyunk éberek, a jóslatunk be is teljesül. Segítsünk magunkon! A kiutat az jelenti, ha átprogramozzuk a gondolkodásunkat. Húzzuk ki magunkat az örvényből! Vegyük észre, hogy az állandó szorongásból inkább kárunk származik, mint hasznunk. Keressünk hasznosabb elfoglaltságot. Válasszunk olyan tevékenységeket, amelyek örömet okoznak nekünk. Sétáljunk, kocogjunk, tornázzunk! Nézzünk jó filmeket, vegyük fel a kapcsolatot egy régi ismerősünkkel, akinek a személye biztonságérzetet kelt bennünk. Ha mégis szeretnénk aggódni, naponta 10 percnél több időt ne töltsünk ezzel.
A mai kor emberére jellemző, hogy túl sokat vár el a szervezetétől: folyamatos rombolásnak teszi ki, bízva abban, hogy majd magától regenerálódik, és a következményekre egyáltalán nem gondol. Hajlamosak vagyunk az agyunkat is túlterhelni, önmagunkat lelkileg és érzelmileg nyomasztó helyzetbe hozni.
