A kilencéves Josh Firth a szüleivel ült az autóban, amikor észrevette, hogy valami furcsa dolog történik az épületekkel – úgy tűnt, hogy egyre nagyobbak lesznek. Amikor elmondta az édesanyjának, Sonjának, a nő értetlenül állt a dolog előtt. Szerinte az épületek ugyanúgy néztek ki, mint mindig. Nem ez volt az egyetlen alkalom, amikor hasonló történt. Miután egy nap hazatért az iskolából, az ausztráliai Canberrából származó Josh elmesélte az édesanyjának, hogy „a tanárainak az arca nagyobb lett, aránytalan a testükhöz képest, és az iskolaterem falai megnyúltak és távolabb kerültek tőle.”
Josh azt mondja, hogy egy alkalommal, amikor az iskolában sakkozott, észrevette, hogy „az ujjai egyre szélesebbek és nagyobbak lettek, olyannyira, hogy úgy érezte, képtelen felvenni a sakkfigurákat.”
Ezek a bizarr epizódok éjszaka voltak a legijesztőbbek. Ekkor „a szobája szélei megváltoztak, a falak elferdültek és rázárultak”, ami Sonja szerint éjszakai rémálmokhoz vezetett. Azt mondja, hogy időnként a fia szerint a hangja másképp hangzik, a beszéde „alacsonyabb hangmagasságban és lassabban szól.

Ritka rendellenesség: Alíz Csodaországban / Todd-szindróma
Közel két évbe telt, mire a család rájött, mi történt. Josh egy Alíz Csodaországban szindrómaként ismert ritka rendellenességben szenved, amelyet néha Todd-szindrómának is neveznek. Olvass még a témában
5 egyszerű és gyors halloweeni nasi, amit a gyerekek is imádnak
A Végítélet lapja: ezt üzeni a novemberi Tarot kártya a mély, transzformatív energiák mellé
A „gonosz lányok” nem tűnnek el a gimnázium után – így kezelheted őket felnőttként
96 éves nagyik hódítják meg a TikTokot – de miért is várnánk el az idősektől, hogy láthatatlanná váljanak?
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.






