A kinőtt barátságok görcsös dédelgetése
Az élet természetes velejárója, hogy bizonyos kapcsolatokat egyszerűen kinövünk. Vannak barátságok, amelyek egy adott életszakaszban mentőövek voltak, de az évek során eltávolodunk egymástól, és a jelenlét inkább terhessé, sőt mérgezővé vált a mindennapjainkra nézve.
Borzasztóan nehéz kimondani, hogy vége, mert jelen van a nosztalgia, a beidegződött rutin és időnként a pusztító bűntudat vagy maga a rossz érzés, hogy ha barátság sem szent, akkor mégis mi? Talán éppen ezért van az, hogy sokan benne ragadnak a felületes vagy a bántó barátságokban csak azért, mert félnek elvágni a szálakat.
Én nem tartozom közéjük. Rájöttem, hogy az időm és a mentális békém túl drága ahhoz, hogy olyan embereket tartsak az életemben, akik mellett nem lehetek önmagam. Nem tudom, hogy a sors rendezte-e így, de akárhányszor kimondtam egy kinőtt barátságban a végszót, nagyon rövid időn belül kaptam a helyére egy olyan barátot, akivel úgy éreztem magam, mintha legalább óvodáskorunk óta ismernénk egymást. Olvass még a témában
Gyerekként nem a tökéletes karácsonyt vártuk – akkor miért akarjuk felnőttként mindenáron megteremteni?
6 növény, amiről azt tartják, hogy a gyógyulást jelképezi
„Nem mosogatok el, mert nem tudom, minek hol a helye” – amikor a férfi nem hajlandó besegíteni otthon
„Három hónapig nem mertem elmondani, hogy megbántam az anyaságot” – Anyák, akik olyasmit éreztek, amiről nehéz beszélni
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
