Egy átlagos nyári délutánon mindig ugyanaz történt velem. A telefonom folyamatosan pittyegett, a lakásban meleg volt, én pedig egyik feladatról a másikra próbáltam átsiklani úgy, hogy közben fejben már a következő teendőket listáztam. „Még ezt is meg kell csinálni… és azt is elintézni…” – ez a mondat szinte állandó háttérzajként kísért.
Közben észrevétlenül telt el a délután. Mire felnéztem, már késő volt, és megint úgy éreztem, hogy valahogy kimaradt belőle valami fontos – én magam.
Egyszer csak feltűnt, mennyire hasonlítanak ezek a napok egymásra: sietés, cikázó gondolatok, félbehagyott pillanatok. És akkor elkezdtem tudatosan lassítani. Nem egyik napról a másikra, inkább apró döntésekkel, amelyek lassan átformálták a nyári délutánjaimat. Olvass még a témában
Elbűvölnek, de ne dőlj be nekik – 4 születési hónap, aki profi a bókolásban
„Szégyenszemre haza kellett költöznöm anyámhoz” – mi történt, amikor 30 felett visszakényszerültél a szülői házba?
Chatelés, mint második műszak – miért kell mindenre rögtön válaszolnom?
Ezért gondolom, hogy a „légy önmagad” az egyik legrosszabb életvezetési tanács
A cikk folytatódik, lapozz!Tovább olvasom »
Kedd reggel elküldjük a hét legolvasottabb Életmód-cikkeit, vasárnap pedig a teljes heti válogatást. Ingyenes, és bármikor leiratkozhatsz.
